• Megnyílik a beregszászi Barva bevásárlóközpont

    Március 3-án, csütörtökön 13.00 órakor (közép-európai i. sz.) adják át a Barva üzletlánc Beregszász és Beregardó határában épült áruházát. A megnyitót színes programsorozat követi: a nyitási akciók mellett zenés-táncos koncertek, tombolasorsolás, este pedig tűzijáték várja az idelátogatókat. Forrás: Zakarpattya Fm

  • A Szent-Györgyi Albert Kollégium

    A Lakitelek Népfőiskola 2011. február 25-27. között indította a „Szent-Györgyi Albert Kollégium” elnevezésű tudományos, szakmai és közéleti képzési program első hétvégéjét. A kurzus célja a tudomány, az oktatás és a kultúra fontosságát zászlajára tűző, fiatal értelmiségi nemzedék összefogása és megerősítése, valamint olyan elméleti és gyakorlati tudással és megfelelő kapcsolatrendszerrel történő felvértezése, amely erős alapot biztosít…

  • Talmácsi nem indul az idei gyorsaságimotoros vb-n

    Eldőlt, hogy Talmácsi Gábor nem indul az idei gyorsaságimotoros-világbajnokságon. „Az elmúlt időszak nehézségei túlságosan sokat kivettek belőlem mentálisan és lelkileg egyaránt, és bár fizikailag folyamatosan készültem, mégsem érzem magam készen az idei vb-re” – áll a magyar versenyző MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében. A 29 éves Talmácsi 2007-ben világbajnoki címet szerzett a 125 kcm-es géposztályban, tavaly…

  • Ebluxushotel Párizsban

    Melegvizes medencével, masszázsszalonnal, á la carte éteremmel várja vendégeit a párizsi ebhotel. A kutyák luxuskörülmények között élvezkedhetnek benne lelkesen csóválva farkukat. Szobáikban tévé is van DVD-s filmkészlettel, így nézhetik kedvükre akár a 101 kiskutyát is. Ami az árat illeti, 26-35 euró (7-10 ezer forint) naponta. Az első francia ebluxushotelben – a hagyományosakhoz képest – nagy…

  • Pazaroljuk a papírt

      Március 1-je az újrapapír világnapja. A Magyarországról indult nemzetközi környezetvédelmi kezdeményezés célja az, hogy felhívja az emberek figyelmét a pazarló papírfogyasztásra, valamint az újrapapír használatának környezetvédelmi előnyeire.

  • Felesleges a gyerek lázát rögtön csillapítani

      A szülők gyakran túlreagálják, ha belázasodik a gyerek – állapítja meg az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia (AAP) hétfőn közzétett jelentése. A szervezet arra kéri a szülőket, hogy ne akarják minden áron lefelé nyomni a gyerek megemelkedett hőmérsékletét, inkább arra törekedjenek, hogy a kicsinek jó legyen a közérzete.

End of content

End of content