6 sminktipp nyárra

Az évszakok és ezáltal a hőmérséklet változásával bőrünk más és más hatásoknak van kitéve. Eltérő lehet, ahogy egyes kozmetikumokra reagál, hiszen az időjárással igényei is megváltoznak. Nézzük csak, mit tehetünk, hogy nyáron is tökéletes legyen a sminkünk, s közben bőrünket is védjük a káros sugaraktól!

Aktuális teendők a kertben

Vessük a dinnyéket, tökféléket, kukoricát, babot. Ültethetjük is őket, ha palántáink vannak. Május elején még lehetnek fagyok, gondoljunk azért erre! Szent György napja (április 24.) a pásztorok fogadásának és az állatok kihajtásának napja. A néphagyomány szerint e nap az igazi tavasz kezdete: ilyenkor vetették a kukoricát és a babot. A babot csávázzuk pl. Orthociddal, mert…

Huszonhat budapesti közterület kap új nevet

Huszonhat budapesti közterület kap új nevet, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők 21 igen és 3 nem szavazat mellett elfogadták Tarlós István főpolgármester előterjesztését. Az MSZP-frakció nem vett részt a szavazásban, az LMP pedig nemmel voksolt a javaslatra. Tarlós István előterjesztésében egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a legutóbbi rendeletmódosítás értelmében 25-ről 5 évre…

Kárpátalja hús nélkül maradhat?

Kárpátalján húsipara és állattenyésztése siralmas állapotban van. Számunkra már hagyománnyá vált, hogy magyarországi sonkát és lembergi virslit fogyasztunk – olvashatjuk a zakarpattya.net oldalon közzétett jegyzetben.  Mi is történik jelenlegi húspiacon?

Újabb csúcsra készül a forint a dollárral szemben

Nyoma sincs az ilyenkor szokásos kiváró hangulatnak a ma esti amerikai kamatdöntés előtt az euró/dollár keresztárfolyamban, a kurzus hajnalban újabb másfél éves csúcsra, 1,4720-ig szaladt feltehetően főként az ázsiai jegybankok aktivitása miatt. A dollár folytatódó hanyatlása és a forint továbbra is megmaradó ereje filléres távolságba hozta az újabb másfél éves csúcsot a forint dollárral szembeni…

Érettségi – Hétfőn a magyar írásbelikkel kezdődnek a vizsgák

Hétfőn reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel megkezdődik a 2010/2011. tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka. Május 2. és június 28. között 1187 vizsgahelyszínen 142.556 tanuló érettségizik; a matúrát az idén is rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett szervezik.

End of content

End of content