Ukrajna köszönettel tartozik Lengyelországnak Csernobilért

Az ukrán nagykövet, Markiyan Malski megköszönte Lengyelországnak a 25 évvel ezelőtti, csernobili katasztrófa idején nyújtott segítséget. Az esemény apropóját az évforduló jelenti. A lengyel elnök ez alkalomból újabb támogatásról biztosította Ukrajnát, azonban sem a japán, sem a két évtizeddel ezelőtti sugárfertőzés ellenére nem tervezi Lengyelország, hogy felülvizsgálja atomprogramját.

Fehérorosz katonai küldöttség Ukrajnában

Ma, április 26-án a Jurij Zsadobin Belarusz Köztársaság hadügyminiszterének vezetésével katonai delegáció érkezik Ukrajnába. Az Ukrajnai Hadügyminisztérium sajtóosztályának közleménye szerint a látogatás keretein belül április 27-én sor kerül a hadügyminiszterek – azaz Jurij Zsadobin és Mihail Jezsel – találkozójára. A tárgyalások során az ukrajnai szakmai testület és fehérorosz küldöttség vezetői a védelmi szféra fejlesztésével kapcsolatos…

A csernobili katasztrófa 180 milliárd dolláros kárt okozott Ukrajnának

Körülbelül 180 milliárd dolláros kárt okozott Ukrajnának a csernobili atomerőmű-katasztrófa – hangsúlyozta Mikola Azarov ukrán miniszterelnök kedden, a csernobili szerencsétlenség 25. évfordulója alkalmából az ország polgáraihoz intézett üzenetében. Mint Azarov elmondta, Ukrajna az elmúlt 25 évben önállóan finanszírozta a tragédia következményeinek felszámolását, s olyan év is volt, amikor az erre elkülönített összeg elérte a költségvetés…

Zárkózik a Zakarpattya

A másodosztályú honi labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában az egyik kérdése az volt, hogy hogyan sikerül a bemutatkozása Alekszandr Szevidovnak az FK Zakarpattya új vezetőedzőjének.

Valóban föltámadt! Húsvét ünneplése a Kárpát-medencében

„Húsvét hajnalának világosságát csak az értékeli igazán, aki beleborzongott a nagypénteki déli sötétségbe. Megláttuk milyen az, amikor az ember önkényének, az ember diktatúrájának ki van szolgáltatva az élő Isten” – mondta Bölcskei Gusztáv Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az idei Húsvéton. Heti kárpát-medencei kulturális körképünkben körbejártuk, hogyan ünnepelték Húsvét napjait a Kárpát-medencében.

End of content

End of content