Zárkózik a Zakarpattya

A másodosztályú honi labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában az egyik kérdése az volt, hogy hogyan sikerül a bemutatkozása Alekszandr Szevidovnak az FK Zakarpattya új vezetőedzőjének.

 

Az első fellépés nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a fordulót megelőzően a harmadik helyet elfoglaló Sztaly Alcsevszk látogatott az ungvári Avangard stadionba. A mérkőzésen hasonlóan az előző mérkőzésekhez most is az ellenfél szerzett vezetést, Loktionov már a 18. percben beköszönt.

A Zakarpattyának, azonban középkezdést követően a 20. percben sikerült válaszolnia, Eliszejev egalizálta az állást. Az ungvári gárda továbbra is támadásban maradt és igyekezett megszerezni a vezetést. Ez az első játékrész lefújása előtt nem sokkal Hausin végezhetett el büntetőrúgást, aminek eredményeként a 42. percben már a hazai csapatnál volt az előny. A térfélcserét követően sokáig kellett várni az újabb találatra.

A 79. percben Okana-Stazi Burnel a vendégek kongói származású támadója szerzett gólt, majd két perc elteltével Matvij Bobal az ungvári házi gólkirály, újra a kárpátaljai csapatot jutatta előnyhöz. A találkozó hátralévő részében nem született újabb találat, így az izgalmakban gazdag összecsapást 3:2 arányban az FK Zakarpattya nyerte.

Nem ment ilyen jól azonban, Zaki riválisainak. A listavezető PFK Olekszandrija meglepetésre a Krimteplitsa Mologyizsne otthonában szenvedett 0:1 arányú vereséget, a második helyezett Csornomorec Odessza szintén idegenben a Bukovina Csernyivci vendégekét kapott ki 0:3 arányban, míg az FK Lviv az Energetik Burstin vendégeként ért el 0:0-s döntetlent.

A forduló további mérkőzésein a Dinamo-2 a fővárosban győzött 1:0-ra a Prikarpattya Ivano-Frankivszk ellen. Az alsóházi rangadókon a Dnyiszter Ovidopoly hazai környezetben magabiztosan 4:1-re győzte le a Zirka Kirovogradot, a Heliosz pedig Harkovban játszott 2:2-s döntetlent a Titán Armjanszkkal. A forduló egyetlen idegenbeli győzelmét Arszenal Bila Cerkva aratta 3:2 arányban a Naftovik-Ukrnafta otthonában. A fordulóban a Niva Vinyica szabadnapos volt.

A Bajnokságot veresége ellenére is a PFK Olekszandrija vezeti 53 ponttal, az 50 pontos Csornomorec Odessza előtt. Az egyaránt 48 ponttal rendelkezik a Sztaly Alcsevszk, az FK Zakarpattya és az FK Lviv.

A góllövőlistát 17 góllal a fordulóban mesterhármast elérő Hucsák Ruszlán(Bukovina) vezeti. A második helyen 14 találattal a fordulóban szintén eredményes Matvij Bobal (Zakarpattya) áll, harmadik pedig 13 góllal Sevcsenko Vjacseszlav (PFK Olekszndrija)