Kisebbségbe szorultak a házaspárok Amerikában

Az amerikai háztartásokban először csökkent 50 százalék alá a házaspárok aránya, ami történelmi eltolódást jelent az amerikai család fejlődésében a kevésbé hagyományos együttélési formák javára – közölte a The New York Times.

Orosz van bőven, a magyar jövőre megszűnhet

A múlt héten látott napvilágot az ukrán médiában szenzációként tálalt hír, amely szerint az oroszbarát hírében álló Dmitro Tabacsnik vezette oktatási minisztérium – a többségi nemzetet diszkriminálva – a szükségesnél 65 ezer példánnyal több orosz és 83 százalékkal kevesebb ukrán ábécéskönyvet adott ki tavaly.

Vidnyánszky megrendezi élete első musicaljét

Az új évadban több lesz a kacagás Debrecenben, mint az elmúlt években volt, a korábbi évekkel ellentétben ugyanis több vígjátékot és musicalt is bemutatnak – mondta Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója szerdán, a jövő évad műsortervét bemutató sajtótájékoztatón.

A pert elnapolták

Elmaradt az ukrán nacionalisták tüntetése múlt szerdán Volócon, azonban a vereckei magyar honfoglalási emlékmű megrongálásával gyanúsított jobboldali politikusok április 28-án elkezdődött pere sem folytatódott.

Tűz egy újabb japán atomerőműben

Kisebb tűz ütött ki pénteken a Fukusima-2 japán atomerőmű egyik üzemegységében; a lángokat rögtön eloltották, radioaktív anyagok nem kerültek a környezetbe – közölte az atomerőművet üzemeltető vállalat, a Tepco.

End of content

End of content