Lázár Ervinre emlékeznek a cseresznyési alkotótáborban

A Tolna megyei kötődésű Lázár Ervinre emlékeznek a határon túli magyar fiatalok számára szervezett és szombaton kezdődő cseresznyési alkotótáborban az író születésének hetvenötödik, halálának ötödik évfordulója alkalmából; a paksi művelődési központ szervezésében hatvan diák érkezik kilenc határon túli magyarok lakta településről.

Magányosabbak a Facebook függők?

Egy friss felmérés szerint az úgynevezett Y generáció, vagyis az ezredfordulós generáció tagjai azok, akik a legtöbbet használják a különböző közösségi oldalakat, és egyben ők is panaszkodnak a leginkább arra, hogy magányosnak érzik magukat.

Szerződéssel tartanák itthon a diplomásokat

A diplomások nagymértékű elvándorlását akadályozná a kormány azokkal a szerződésekkel, amelyek az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókat köteleznék a diploma megszerzése után, hogy bizonyos ideig Magyarországon kamatoztassák tudásukat.

Magyarok, ha összetartanak…

…nincs előttük lehetetlen – folytatnám a fentebb megkezdett mondatot. Számomra ezt bizonyította a magyar cserkészek nemrég lebonyolított közös akciója. Július 13–15. között ugyanis a Clevelandi 34. Sz. Zrínyi Ilona Lány- és 14. Sz. Görgey Artúr Fiúcserkészcsapat 37 regös cserkésze Kárpát-medencei körútja során Kárpátaljára is ellátogatott, s az itteni magyar cserkészekkel együtt fedezték fel vidékünk nevezetességeit.

Badaló nyolcadszor ünnepelt

Badalóban vasárnap immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Tisza-parti település legnagyobb népünnepélyének számító, a község apraját-nagyját összehozó falunap.

End of content

End of content