Lázár Ervinre emlékeznek a cseresznyési alkotótáborban

A Tolna megyei kötődésű Lázár Ervinre emlékeznek a határon túli magyar fiatalok számára szervezett és szombaton kezdődő cseresznyési alkotótáborban az író születésének hetvenötödik, halálának ötödik évfordulója alkalmából; a paksi művelődési központ szervezésében hatvan diák érkezik kilenc határon túli magyarok lakta településről.

A Paks melletti Cseresznyésen 18. alkalommal rendezik meg az alkotótábort, amely idén is bő egy héten át tart. A programra határon túli magyar középiskolások és pedagógusok érkeznek, elsősorban Paks testvérvárosaiból. A tábor rendszeres résztvevői Romániából a temesvári, kolozsvári, marosvásárhelyi, lupényi, petrozsényi és dévai, a Felvidékről a galántai, Kárpátaljáról a viski, a Vajdaságból pedig a Szabadkáról érkező diákok, akikhez paksi fiatalok és pedagógusok társulnak – tájékoztatta Baracskay Zsanett táborvezető csütörtökön az MTI-t.

A tehetséges, a foglalkozások iránt érdeklődő gyerekeket előzetes egyeztetés alapján választják ki, a diákok jutalmul kapják a tábori részvételt, a tanulóknak és kísérőiknek csupán a lakóhelyük és Budapest közötti utazás költségeit kell állniuk. A paksi középiskolákat a tavasszal a városban rendezett anyanyelvi vetélkedő három legeredményesebb csapatának két-két tagja képviseli.

Lázár Ervin, a Tolna megyei kötődésű író életművének és sajátos világának megismerése azért is fontos a határon túli magyar fiatalok számára, mert munkásságával az ottani középiskolák nem foglalkoznak kiemelten – mondta a táborvezető.

A témához kapcsolódó kiscsoportos foglalkozásokon műhelymunka folyik a kísérőtanárok és paksi szakemberek vezetésével, az újságíró csoport tagjai megismerkednek a sajtó fortélyaival, és maguk szerkesztik a tábor lapját, a Visszhangot. A filmes csoport tagjai a többszörös díjnyertes paksi rendezőpáros, Babai István és Kövi Gergő irányításával tanulmányozzák a filmkészítéshez szükséges technikai eszközöket, azok használatát, majd saját alkotói képzeletükre hagyatkozva elkészítik a tábor filmjét. Lesz még vers- és prózamondó, zene-, dráma-, valamint fotócsoport.

Bár a tábor tíz napja főként alkotói munkával telik, vetélkedőket, koncertet, humoros estet, bulit is szerveznek és felkeresik a paksi és siófoki strandot is. Az első napon, szombaton Szakonyi Károly Kossuth-díjas író előadását hallgathatják meg a résztvevők Lázár Ervin életéről és inspirációiról, és szintén ezen a napon a Pro Artis Színtársulat bemutatja Szakonyi Károly Zenede című művét.

A Pro Artis Színtársulat 2006-ban indult, tagjai a paksi Pro Artis Művészeti Iskola drámatagozatán nevelkedtek Hefner Erika szárnyai alatt. Az együttes a Moson megye Színjátszó Fesztiválon a legjobb dramaturg díját, a Helikonon ezüst-minősítést, a Magyar Művek Fesztiválján pedig az ezüst-minősítés mellett a legjobb drámaműhely kitüntető címet kapta.

A táborba várják előadóként Dávid Ádám gyermekirodalmárt, Lázár Zsuzsát, az író húgát, gyermekkori jó barátját, Renkecz Józsefet, kirándulást tesznek Lázár Ervin gyermekkorának színterére, a Nagyszederfához, valamint Felsőrácegresre az Illyés Gyula Iskolamúzeumba.

MTI