• Halálos lehet a sok ülés

    Kétszázezernél több ember adatai alapján ausztrál kutatók megállapították, hogy a napi 11 óránál többet ülők 40 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg három éven belül, függetlenül attól, hogy egyébként mennyire voltak aktívak fizikailag.

  • Jól pereltek

    A világ harminc egyeteméről érkeztek joghallgatók a Károli Gáspár Református Egyetem Jogtudományi Karának perbeszédversenyére.

  • Munkácsy meghódítja Bécset

    Munkácsy Mihály életművéből nyílik átfogó kiállítás a hét végén Bécsben. Mintegy hatvan, az életmű különböző műfajait és stílusait képviselő festmény és negyven más műtárgy látható két hónapon át a Künstlerhausban a Munkácsy Alapítvány szervezésében. A tárlat június 3-ig látogatható.

  • Egy ígéretes májtranszplantátor

    Mindig örömteli, ha az oktatás területén kárpátaljai fiatalok sikeréről hallhatunk. Jeles események ezek, hiszen a diákok önmagukon kívül szülőföldjüknek is tekintélyt, elismerést szereznek. Különösen igaz ez akkor, ha valamelyik diák a legjobbak között is a legjobbnak bizonyul. Ilyen sikert ért el a közelmúltban a sárosoroszi Pápai Zsolt is, aki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának…

  • Fókuszban az óvodai nevelés

    Az óvoda a pedagógiailag segített, ösztönzött szocializáció minél teljesebb megvalósítására törekszik. A kisgyermeknek ahhoz, hogy boldoguljon, meg kell tanulnia beszélni, közlekedni, a környezet adta keretek között tevékenykedni, az eszközöket használni, a társakkal együttműködni, el kell lesnie a mindennapi élet adta szerepeket, magatartásmintákat. Ez, akárhogyan is nézzük, komplex életfeladat, a szociális tanulás intenzív formája, melynek javarészt…

  • A KMKSZ el tud járni a kárpátaljai magyarság ügyeiben

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség változatlanul céljául tűzi ki, hogy mindenkor a közösség egészének érdekeiből, hosszú távú megmaradásának szempontjából kiindulva cselekedjék – hangzott el a Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének vasárnapi közgyűlésén Beregszászban.

End of content

End of content