Öt embert maga alá temetett a sárlavina

A heves esőzések okozta földcsuszamlásban öt ember meghalt, és tíz rekedt az összedőlt házak romjai alatt kedden Indonézia Kelet-Jáva tartományában – írja az MTI a helyi katasztrófa-elhárítási hivatal szóvivőjére hivatkozva.

Lemondott az ukrán miniszterelnök

Mikola Azarov ukrán miniszterelnök kedden felajánlotta lemondását. Azarov – sajtóirodájának közlése szerint – azzal indokolta leköszönési szándékát, hogy az ország gazdasági helyzetét fenyegetik a két hónapja tartó zavargások.

Összecsapások Párizsban az államfő lemondását követelő tüntetésen

Összecsapások törtek ki Párizsban annak a tüntetésnek a végén, amelyen több ezren követelték Francois Hollande francia államfő lemondását vasárnap Párizsban. A tiltakozó megmozdulást a mintegy ötven jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulást, valamint nacionalista és konzervatív katolikus egyesületet tömörítő „harag napja” elnevezésű kollektíva szervezte.

End of content

End of content