Kölcsönből építenék meg a Munkács-Beregszász autóutat
Más országok nemzeti bankjaitól akar kölcsönt felvenni az infrastruktúráért felelős ukrán minisztérium, melyet ukrán utak építésére fordítana.
Más országok nemzeti bankjaitól akar kölcsönt felvenni az infrastruktúráért felelős ukrán minisztérium, melyet ukrán utak építésére fordítana.
perce nincs napoknapja nincs percek
„Megszakadt a búza töve” – mondták a régiek, ami azt jelentette, hogy beérett a kalász, kezdődhet az aratás.
Megköszönte Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök Orbán Viktornak az árvíz idején nyújtott segítséget.
A vártnál gyorsabb ütemben csökken az okostelefonok, notebook és tablet számítógépek ára.
A német, szociáldemokrata Martin Schulzot választották meg kedden az Európai Parlament (EP) elnökévé a strasbourgi uniós parlament képviselői.
Ukrajnában a törvényeket, a kormány és a minisztériumok rendeleteit államnyelven fogadják el, és hivatalosan ezen a nyelven, valamint regionális és kisebbségi nyelveken teszik közzé.
Álarcot viselő fegyveresek a hét végén megtámadták Szerhij Kiricsenko tiszteletbeli magyar konzult, a helyi kereskedelmi és iparkamara elnökét a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében, ahol hetek óta súlyos fegyveres harcot vívnak egymással az ukrajnai biztonsági erők és az oroszbarát szakadárok – írták ukrán hírportálok.
1. A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet a IV. Tehetséggondozási Program keretében alkotói pályázatot hirdet vers, széppróza, és egy vagy több kárpátaljai magyar irodalmi művet illusztráló grafika, az épített örökségről készített fotó, valamint műfordítás kategóriákban.
A Duna Televízió új erdélyi kulturális központjának, a torockói Duna Ház 2014. július 6-án nyitja meg kapuit. A jeles eseményről a Térkép június 8-án számol be részletesen.
End of content
End of content