utjavitas penz

Kölcsönből építenék meg a Munkács-Beregszász autóutat

Más országok nemzeti bankjaitól akar kölcsönt felvenni az infrastruktúráért felelős ukrán minisztérium, melyet ukrán utak építésére fordítana.

A minisztérium sajtószolgálata szerint az ehhez kapcsolódó törvénytervezetet már a Legfelsőbb Tanács elé terjesztették – adta hírül a transkarpatia.net június 29-én.
– A törvénytervezet legalizálná azt a folyamatot, melynek során más országok nemzeti bankjaitól vehetnénk fel hitelt. Ennek keretében megépíthetnénk a Munkács–Beregszász autóutat, mely egyesítené a magyarországi autópályát a Kijev-Csap főútvonallal, ennek eredményeképpen közlekedési folyosót hoznánk létre. Ezzel egy 60 millió eurós nemzetközi hitelszerződés születne – mondta Olekszandr Malin, az infrastrukturális minisztérium első helyettese.
Ukrajna a többi közt Kína nemzeti bankjától kölcsönözne. A hitelt útfejlesztésre költené, hisz ez már a közeljövőben jövedelmezővé válhat. A stratégiai projekteket továbbra is nemzetközi pénzügyi intézmények segítségével finanszíroznák.
Az új törvénytervezet megkönnyítené a közbeszerzés bonyolult folyamatát is.
Mint ismeretes, Ukrajna 2014-es költségvetéséből közel 15 milliárd hrivnyát különítettek el közútkezelési célokra. Azonban ennek az összegnek több mint a felét, 9 milliárd hrivnyát a már meglévő hitelek törlesztésére fordítják. További 2,4 milliárdot a helyi költségvetéseknek osztanak szét, melyek az összeget a helyi utak fenntartására fordítják. A közutakra így mindössze 3,6 milliárd hrivnya jut.
A transkarpatia.net nyomán.