Módosul a KRESZ – ezek a legfontosabb változások

Módosul a KRESZ – ezek a legfontosabb változások

Megszületett a gyermekülések biztonságosabb generációja, és az immár az első üléseken is elhelyezhető, akár a menetiránnyal szemben is. A gyermekszállító buszokat az egysávos utakon tilos lesz kikerülni, és számítani kell arra, hogy az iskolák környékén 30 km/h-ra korlátozzák a megengedett sebességet – hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Mindenki egyért

Mindenki egyért

Száznyolcvanan tanácskoztak a Kárpát-medence számos pontjáról a harmadik Konfi+ konferencián augusztus 24. és 27. között Balatonszárszón. Szociológiai, fejlődéslélektani kérdések mellett speciális gyülekezeti kontextusokkal, illetve jó gyakorlatokkal is megismerkedhettek a résztvevők.

Elkészült a világ első 3D-s nyomtatott kastélya

Elkészült a világ első 3D-s nyomtatott kastélya

A kisebb méretű 3D-s nyomtatott figurák, alkatrészek vagy használati tárgyak manapság már talán mindennaposnak is tekinthetők – az azonban, hogy egy komplett épületet állítsanak elő a valóságban is ezzel az eljárással, egyértelműen újdonságnak számít.

End of content

End of content