Kárpátalja ma: II. Rákóczi Ferenc szobra Beregszászban
A beregszászi főiskola 2003 decemberében vette fel II. Rákóczi Ferenc nevét.
A beregszászi főiskola 2003 decemberében vette fel II. Rákóczi Ferenc nevét.
Tüzérségi találat ért egy trolibuszt a kelet-ukrajnai Donyeckben, két ember meghalt, többen megsérültek – közölte pénteken a helyi hírügynökség az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság rendkívüli helyzetek minisztériumának szóvivőjére hivatkozva.
„Akinek semmije nincs, attól bajos javakat elkobozni. Száműzetést nem ismerek, hiszen mindenütt otthon vagyok, az Úr birodalmában járok. A halált szívesen veszem, hisz jó ideje meghaltam már” – mondta egykor Nagy Szent Bazil egyházatya, akire Hittudós Szent Gergely és Aranyszájú Szent János főpapokkal együtt január 30-án emlékezik a görögkatolikus egyház.
Olaszország kétszázezer eurót adományoz a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának Ukrajna megsegítése céljából – adta hírül a zaholovok.com.ua január 29-én.
Nyolcadik alkalommal, 2015. február 8. és 15. között rendezik meg a Házasság hete országos rendezvény-sorozat. Az eseményekről a közmédia is beszámol, az utolsó napon pedig összefoglalóval jelentkezik.
Tovább emelkedett a kárpátaljai áldozatok száma a terrorellenes műveletek helyszínén.
Az ukrán női kézilabda Szuperligájában szereplő Ungvári Kárpáti a hét végén két edzőmeccset játszott Lengyelországban.
Oroszország megerősíti csapatait és haderejét a stratégiai irányokban – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tárca pénteki állománygyűlésén.
Megkezdődött a WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság farkasok védelmét szolgáló kutatói együttműködése, a hazai természetvédelem két kulcsszereplőjének megállapodása a háborítatlan erdei élőhelyek kialakításának fontosságára és az illegális farkas kilövések elleni harcra hívja fel a figyelmet – közölte a nemzeti park igazgatósága az MTI-vel.
Január 22-én az Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola tanulói és diákjai két nagy esemény kapcsán is ünnepeltek. Az Európai Unió Keleti Partnerség programjának keretén belül Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának anyagi támogatásával az iskola két új osztályteremmel gazdagodott.
End of content
End of content