Három szent főpap ünnepe

„Akinek semmije nincs, attól bajos javakat elkobozni. Száműzetést nem ismerek, hiszen mindenütt otthon vagyok, az Úr birodalmában járok. A halált szívesen veszem, hisz jó ideje meghaltam már” – mondta egykor Nagy Szent Bazil egyházatya, akire Hittudós Szent Gergely és Aranyszájú Szent János főpapokkal együtt január 30-án emlékezik a görögkatolikus egyház.

Nagy Szent Bazil Cézáreában született 330 körül keresztény családban, mely olyan szenteket adott az egyháznak, mint Nüsszai Szent Gergely, Szebasztai Szent Péter és Szent Makréna. Bazil a tanulmányait követően zarándokútra indult, melyen Szíria, Palesztina és Egyiptom kolostorait kereste fel. Miután hazatért, ő maga is alapított egy kolostort, melyben öt évet töltött.

Ekkor készítette el azt a szerzetesi szabályzatot, melyet később Szent Benedek is alapul vett a bencés rend regulájának megírásakor.

Bazilt 362-ben szentelték pappá, s Cézárea vezetője, majd 370-től püspöke lett.

Sokat küzdött az ariánusok eretnek tanítása ellen, de már nem élte meg a II. egyetemes zsinatot, amely lezárta az ariánus vitát. A lángoló oszlop jelképet viselő szent 379. január 1-jén hunyt el.

Vele egy időben élt Hittudós Szent Gergely, aki a kappadokiai Ariansban látta meg a napvilágot. Cézáreában tanult, ahol megismerkedett Nagy Szent Bazillal, majd később Pontusban élt remeteéletet. Miután pappá szentelték, ő is küzdött az ariánusok ellen, számos ezzel kapcsolatos írása fennmaradt. Az utókor teológusnak, istentudósnak nevezte el. 389-ben hunyt el.

A két szent kortársa volt Aranyszájú Szent János, aki Antiochiában született valamikor 344 és 347 között. Tizennyolc évesen megkeresztelkedett, s onnantól kezdve a Szentírás tanulmányozásának szentelte életét.

380–381-ben diakónussá szentelték, majd 397-ben konstantinápolyi püspökké választották. Mivel szigorú volt – megtisztította a püspöki udvartartást a fényűzéstől, keményen bánt a papokkal és a szerzetesekkel, fellépett a pogány erkölcsök, a cirkuszi játékok, a színház és a hagyományos pogány ünnepek ellen – sokak szemében szálka lett. Végül 403-ban a Tölgyfa-zsinat megfosztotta hivatalától, s száműzték. Noha később visszatérhetett Konstantinápolyba, rövidesen letartóztatták, s egy Kukuszkusz nevű mezővárosba internálták. Búcsúbeszédében így szólt: ,,Hatalmas hullámok, félelmetes viharok támadnak, de nem félünk a pusztulástól, mert sziklán állunk. Tombolhat a tenger, hiába tajtékzik, ezt a sziklát nem tudja szétzúzni. Hánykódhat a vihar, Krisztus hajója el nem merül. És valóban, mitől féljünk? A haláltól? Nekem az élet Krisztus, a halál nyereség! A száműzetéstől? Az Úré a föld és rajta minden! A vagyon elvesztésétől? Nem hoztunk e világba semmit, és nem is viszünk semmit magunkkal! Ami a világ szemében rettenetes, azt én semmibe veszem; amit gőggel birtokol, azt én megvetem…”

407 szeptemberében tért vissza teremtőjéhez az egyházatya, akinek az utókor az „Aranyszájú” jelzőt adta. A kitűnő szónok 67 beszédet mondott Mózes első könyvéről, 59-et a Zsoltárok könyvéről, 90-et Máté evangéliumáról, 88-at János evangéliumáról, 55-öt pedig az Apostolok Cselekedeteiről. Emellett a görögkatolikus egyház a mai napig az általa írt szent liturgiát végzi.

Marosi  Anita

Kárpátalja.ma