2015. május 29., péntek
4 éve halt meg Mádl Ferenc jogász, köztársasági elnök.
4 éve halt meg Mádl Ferenc jogász, köztársasági elnök.
„Tárgyalóasztalhoz kell ültetnünk Oroszországot a kelet-ukrajnai helyzet rendezése érdekében, valamint el kell érnünk, hogy kivonja a csapatokat, és lezárjuk a két ország közti határt az EBESZ felügyelete alatt” – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön egy kijevi biztonságpolitikai fórumon.
A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap „Egyéb támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:
Vlagyimir Putyin utasítására államtitokká minősítették Oroszországban a békeidőben elszenvedett katonai veszteségekre vonatkozó adatokat is.
A szentmiklósi fesztiválon időgép segítségével is visszautazhatunk a középkorba. Legalábbis ezen a véleményen van mindenki, aki egyszer is ellátogatott Szentmiklósra a Szürke Táltos fesztiválra.
Magyarországon és a határon túli területeken, köztük Kárpátalján is számos utca és tér őrzi a Magyar Királyság egykori kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós (1868–1957) nevét.
Május 24-én harmadik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Zápszonyi Alapszervezete mára hagyományossá vált pünkösdi ünnepségét.
Május 23-án, Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületének Esztergom termében tartotta meg soros választmányi ülését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, amelyen az ukrajnai közigazgatási reform, az októberben esedékes önkormányzati választások, és a magyarországi segélyprogram megvitatása szerepelt napirenden, továbbá megválasztották a KMKSZ új kulturális titkárát. Szó volt még a Szövetség tervezett rendezvényeiről is,…
Tizenkét, Ukrajna védelme közben elesett katonát avattak Munkács tiszteletbeli polgárává – tudatta a mukachevo.net hírportál május 28-án.
Az elmúlt napok esőzései, s a Latorca vízszintjének emelkedése újra előtérbe helyezte a hulladékkezelés kérdését és a folyóban lezúduló szemétáradat ismét felhívta a figyelmet az emberi felelőtlenségre.
End of content
End of content