Magyarországon rendezik a következő eucharisztikus világkongresszust

Magyarországon rendezik a következő eucharisztikus világkongresszust

Négyévente rendezik meg a katolikus egyház tanítása alapján a Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust, amit következő alkalommal Magyarországon rendeznek meg 2020-ban. Ferenc pápa videoüzenetben küldött bejelentése ezúttal azt is jelenti, hogy négy év múlva biztosan Magyarországra látogat a katolikus egyházfő.

Újabb halálos áldozatok a kelet-ukrajnai harcokban

Újabb halálos áldozatok a kelet-ukrajnai harcokban

Két ukrán katona vesztette életét és négy sebesült meg az elmúlt egy nap alatt a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus övezetében – közölte vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján Olekszandr Motuzjanik, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.

Csökkenteni kell az érkező menekültek számát

Csökkenteni kell az érkező menekültek számát

Tovább kell csökkenteni a Németországba érkező menekültek számát, és meg kell akadályozni, hogy az tavasszal ismét növekedésnek induljon – hangoztatta Angela Merkel német kancellár szombaton, európai uniós szintű megoldást sürgetve a helyzetre.

Szobrot kapott DiCaprio az alakításáért

Szobrot kapott DiCaprio az alakításáért

Az Egy nyomozás részletei című film színészcsapata kapta a hollywoodi színészcéhtől a legjobb filmes szereplőgárda díját, míg a legjobb színésznek járó trófeát Leonardo DiCaprio vehette át A visszatérőben nyújtott alakításáért, a legjobb színésznő pedig Brie Larson lett A szoba főszerepéért.

End of content

End of content