Day: 2016.10.05.

Halasi Csipke tervrajz készítése

Halasi Csipke tervrajz készítése

A hungarikum Halasi Csipke születésének 115. évfordulója alkalmából: a Földművelésügyi Minisztérium, Hagyományok Háza, Kiskunhalas Város Önkormányzata, Halasi Csipke Közalapítvány pályázatot hirdet!

Anyagkutatásért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat

Anyagkutatásért hárman kapják a fizikai Nobel-díjat

Az anyagkutatás terén elért elméleti eredményeiért három brit születésű tudós, David J. Thouless, valamint F. Duncan M. Haldane és J. Michael Kosterlitz kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.

A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

A KMKSZ elnöksége megdöbbenéssel értesült a Koresspondent.net blogoldalán, majd a zakarpattya.net oldalán is megjelent ukrán nyelvű sajtóhírről, melyben arról tájékoztatták az olvasókat, hogy Szövetségünk válaszmányi tagjai törvénytelen eszközökkel próbálták meg a 2016. október 2-án tartott magyarországi népszavazás eredményeit meghamisítani.

End of content

End of content