Tehénmentő akció Beregszászban
A Bohdan Hmelnickij utcán található elhagyatott katonai telep területén egy csatornanyílásba szorult tehénről értesítették a helyi mentőegységet augusztus 10-én.
A Bohdan Hmelnickij utcán található elhagyatott katonai telep területén egy csatornanyílásba szorult tehénről értesítették a helyi mentőegységet augusztus 10-én.
Három helyszínen 16 ország néptáncosainak fellépésével várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő és augusztus 22-ig tartó XXVI. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár.
Egyik kedves olvasónk szerkesztőségünknek címzett levelében arról érdeklődött, hogy jelezhet-e bajt, ha 8 év alatti kislányán már észrevehetőek a nemi érés jelei? Kérdésével Háscsa János szülész-nőgyógyász professzort kerestük fel, aki az alábbi választ adta: − Elsősorban tisztázzuk, hogy mit is jelent a nemi érés? A lányoknál a serdülőkor első látható jele a mellnövekedés. Körülbelül fél…
Felköszöntötte a Kreml irányvonalához hű Éjszakai Farkasok motoros klubot Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton Szevasztopolban, a csoportnak az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten tartott első bemutatója alkalmából.
A megelőzés a bőrápolás területén is nagyon fontos, hiszen a nap okozta bőrkárosodás visszafordíthatatlanná válik egy idő után.
A rendfenntartók, akik a térre érkező minden tüntetőt megmotoztak, mindössze két személynél találtak fegyverként használható eszközt, egy harmadiknál pedig petárdát.
Nem könnyű feladat várnak bevétele,
86 éve született Vásáry Tamás, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, a Nemzet Művésze.
Egy tengeri platformon elvégzett rakétakísérlet miatt ütött ki csütörtökön tűz és történt robbanás az Arhangelszk megyei Szeverodvinszk közelében – közölte a Roszatom orosz atomenergetikai vállalat sajtóosztálya szombaton a TASZSZ hírügynökséggel.
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos szombaton a svédországi Hälleberga városában magyar kormánytámogatással megvásárolt és felújított Ifjúsági Központban járt.
End of content
End of content