Komolyabb incidensek nélkül ért véget a román diaszpóra és ellenzék kormányellenes tüntetése

A rendfenntartók, akik a térre érkező minden tüntetőt megmotoztak, mindössze két személynél találtak fegyverként használható eszközt, egy harmadiknál pedig petárdát.

A legtöbben napnyugta után, este kilenc óra körül gyűltek össze a kormányszékház előtti Victoria-téren, számukat az Agerpres hírügynökség húszezerre becsülte. Ez több mint egy nagyságrenddel elmarad a szervezők várakozásától, akik a térfoglalási engedély kiváltásakor negyedmillió tüntetővel számoltak.

A szabadságukra hazaérkezett, külföldön dolgozó román vendégmunkások a tavalyi, tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjuk évfordulóján vonultak szombaton a kormány székháza elé, a tüntetőkhöz a hazai jobbközép ellenzék hívei is csatlakoztak.

A tüntetők a tavalyi karhatalmi erőszak kitervelőinek és végrehajtóinak felelősségre vonását és a Viorica Dancila vezette szociálliberális kormány távozását követelték. A résztvevők egyebek között “Bűnözők nélküli közéletet”, “A korrupció öl”, “Börtönbe veletek” feliratú táblákat emeltek a magasba, és az utóbbi évek ellenzéki megmozdulásairól ismert korrupcióellenes jelszavakat skandálták.

A téren mécseseket gyújtottak a caracali gyilkos tizenéves áldozatainak emlékére, akiknek a haláláért a közvélemény a hatóságokat tette felelőssé. A tömeg több ízben percekig skandálta a két hete elrabolt és meggyilkolt 15 éves Alexandra nevét, aki hiába kért segítséget a 112-es segélyhívón, a rendőrök nem vették komolyan, késve indultak keresésére, így életét nem sikerült megmenteni.

A román hírtelevíziók által megszólaltatott, külföldön dolgozó vendégmunkások azt mondták, számukra sem érdektelen mi történik az országban, sikerül-e változtatni azokon a közállapotokon, amelyek miatt külföldön keresték boldogulásukat. A mostani demonstráció hangadói azonban inkább a hazai ellenzékiek voltak, akik a szociáldemokrata kormány leváltását tartják a romániai intézményi reformok előfeltételének.

Az ellenzék seregszemléjének számító napra időzítve szombaton a jobboldali Klaus Iohannis államfő is megkezdte az elnökjelöltségét támogató aláírásgyűjtési kampányát.
Romániában novemberben rendezik az elnökválasztást, amelyen azok indulhatnak, akik ehhez legalább 200 ezer választópolgár támogatását megszerzik.

Iohannis személyesen is részt vett pártja, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) első aláírásgyűjtési akcióján, amelyet Bukarest egy másik jelképes helyszínén, az 1989-es kommunistaellenes forradalom és a későbbi ellenzéki tüntetések alkalmával híressé vált Egyetem téren rendeztek. A tisztségben lévő államfő a szociálliberális kormánnyal szembeni elégedetlenség megtestesítőjeként egy másik, működőképes, normális Románia megteremtésének zászlóvivőjeként pályázik újabb ötéves mandátumra.