A kislányok korai nemi éréséről

Egyik kedves olvasónk szerkesztőségünknek címzett levelében arról érdeklődött, hogy jelezhet-e bajt, ha 8 év alatti kislányán már észrevehetőek a nemi érés jelei? Kérdésével Háscsa János szülész-nőgyógyász professzort kerestük fel, aki az alábbi választ adta:

− Elsősorban tisztázzuk, hogy mit is jelent a nemi érés? A lányoknál a serdülőkor első látható jele a mellnövekedés. Körülbelül fél évvel a mellek növekedésének kezdete után − de akár ezt megelőzően is − megindul a testszőrzet és a nemi szőrzet kialakulása. Az első menstruáció a mellnövekedést követően körülbelül két évvel jelentkezik.

Míg 20 évvel ezelőtt kislányoknál a nemi érés jelei 12-14 éves korban jelentkeztek, addig mára ez a korhatár kitolódott 9-10 éves korra. Amennyiben 9 éves kor előtt jelentkeznek az első nemi érésre utaló jelek, akkor korai nemi érésről beszélünk. A korai serdülésnek jele lehet a mellek, vagy a szőrzet növekedése, a pattanások megjelenése 9 éves kor alatt. A korai nemi érés során az egyes nemi hormonok túl korán szabadulnak fel az agyalapi mirigyből, amelyek az idő előtti fejlődés beindulását okozhatják a lányoknál. Ha a szülő a korai serdülés jeleit tapasztalja, mindenképp érdemes szakértőhöz (gyermeknőgyógyászhoz, endokrinológushoz) fordulnia a kislányával, hogy kivizsgálják a probléma hátterét. A valódi korai serdülést a hipotalamikus központok aktiválódása eredményezi, ritkábban valamilyen agyi probléma (pl. tumor, gyulladás), vagy átmenetileg fokozottá válik a mellékvese androgén (férfi nemi hormonok) termelése, és ez okozza a hipotalamus korai érését. Viszont mielőtt bármelyik édesanya pánikba esne, el kell, hogy mondjam, hogy a korai nemi érést leggyakrabban a túlsúly okozza. Ugyancsak hozzájárul a jelenséghez a cukorban és zsírban gazdag egészségtelen táplálkozás, valamint a fizikai aktivitás csökkenése. Jelentős faktor továbbá a környezeti hatás, a hormonháztartást megzavaró kémiai vegyületek, amelyeknek a gyerekek nap mint nap ki vannak téve. A másodlagos nemi jelleg megjelenése a lányoknál jelentős esemény, mely komoly testi és lelki változások kezdetét jelzi. Ebben az időszakban nagy lelki támogatásra van szükségük a családjuk, elsősorban az édesanyjuk oldaláról.

Bocskor Zita
Kárpátalja.ma