Istennel Magyarországért és Európáért – Akikért a déli harang szólt

A déli harangszó immár 560 éve őrzi a nándorfehérvári diadal emlékét, és mindazokét a katonákét, akik több mint félezer évvel ezelőtt a Magyarország kulcsának nevezett végvárnál adták vérüket, sőt akár életüket is hazánkért és a keresztény Európáért. De mi is történt Nándorfehérvárnál 1456 júliusában?

II. (Hódító) Mehmed szultán 1453-ban bevette Konstantinápolyt (Bizáncot), az ezer évig fennálló Kelet-Római – későbbi nevén Bizánci – Birodalom fővárosát. Három évvel később pedig elérkezettnek látta az időt, hogy elfoglalja Nándorfehérvárt, sőt akár magát Magyarországot is, majd ezt követően a keresztény Nyugat ellen fordítsa hatalmas haderejét.

Az oszmán uralkodó július 4-én kezdte meg a Száva dunai torkolatánál, a Száva és a Duna déli partján felépült Nándorfehérvár ostromát. Szilágyi Mihály várkapitány és vitézei hősiesen kitartottak, várva a felmentő sereg megérkezését. Baltoglu oszmán admirális azonban kétszáz gályáját összekapcsolva, Zimony alatt teljesen elzárta a Dunát, hogy egyetlen magyar harcos se kelhessen át a folyamon. Így a Hunyadi János országos főkapitány hadaiból, Kórógyi János macsói bán csapataiból és a Kapisztrán János olasz szerzetes által Magyarországon toborzott keresztesekből álló felmentő seregnek elsőként a folyami zárat kellett áttörnie.

Hunyadi hajói július 14-én, a Duna sodrásának irányából támadtak rá a török gályákra. Előbb kiskaliberű ágyúik, továbbá puskáik és kőhajító gépeik lövedékeit, tüzes nyilak rajait zúdították a meglepett ellenségre, majd megcsáklyázták a török hajókat. Végül pedig a nándorfehérvári kikötőből kievező magyar naszádok hátba kapták az oszmán hajórajt, mely – két tűz közé kerülve – megsemmisült. A felmentő sereg pedig átkelt az ostromlott erősségbe.

A városfalakon azonban újabb és újabb réseket ütöttek a török ágyúk, s július 21-re már annyira rohaméretté vált Nándorfehérvár, hogy a hajnali nap sugarai mellett megindulhatott az általános támadás. A védők kezdetben megvetették lábukat a romos falakon, ám a túlerőben lévő muszlimok nyomása lesodorta őket az omladékokról. Hunyadi és a keresztesek ezt követően a város utcáin folytatták a harcot, lépésről lépésre hátrálva a fellegvár felé, s már beesteledett, amikor a törökök az égő házak fénye mellett megkezdték a felsővár ostromát. Hunyadi válogatott csapatai azonban rendre visszaverték az ostromlétrákon felkapaszkodó janicsárok támadásait, s a korábban a város utcáiba szorult keresztesek előretörése is megzavarta az oszmánokat, akik hiába tűztek ki öt zászlót is a falakra, a lobogók rendre aláhullottak. (Dugovics Titusz is ekkor rántotta magával a mélybe – kétségbeesésében – az egyik török zászlótartót, látva, hogy másként nem bír vele.) Majd amikor hajnaltájt fáradni kezdtek az ostromlók, Hunyadi kinyittatta a fellegvár kapuját, serege pedig lavinaként zúdult le a hegyoldalon, elsöpörve az ellenállást. A keresztesek is új erőre kaptak, s mire megvirradt, kiűzték az oszmánokat a városból.

Hunyadi – cselvetéstől vagy a török erejétől tartva – ekkor még nem támadta meg a szultán táborát. A keresztesek azonban július 22. délutánján megrohamozták a Száva mellett tábort vert anatóliai hadtestet, mire II. Mehmed ellenük vezényelte a ruméliai lovasságot. Így viszont csaknem védtelenül hagyta ágyúit. Hunyadi pedig – felismerve a lehetőséget – hétezer nehézpáncélos lovasával elsöprő erejű rohamot vezényelt a lövegek ellen, és elfoglalta azokat. Ezután sortüzet zúdított a Száva felé támadó ruméliai lovasságra, melyet magyar lovasroham követett, s a támadás felmorzsolta a két tűz közé szorult ellenséges egységet. A törökök helyzetét tovább rontotta, hogy a magukhoz tért keresztesek is újból támadásba lendültek, majd az egész magyar sereg kiözönlött a városból, és bekapcsolódott a küzdelembe. II. Mehmed megpróbálta visszafoglalni lövegeit, azonban nem járt sikerrel. Az ágyúk körüli harcok során – megannyi oszmán katona és a tiszt mellett – elesett a janicsárok, illetve az európai török csapatok főparancsnoka, a küzdelembe személyesen is bekapcsolódott szultán combjába pedig lándzsa (más forrás szerint: nyílvessző) csapódott, amitől II. Mehmed eszméletét vesztette, és csak katonái ragadták ki a csata sűrűjéből.

Estére Hunyadi vasszegekkel beverette a török ágyúk gyújtólyukait, használhatatlanokká téve azokat, és visszahúzódott Nándorfehérvárra. Ám az oszmánok akkora veszteségeket szenvedtek el, hogy az éjszaka leple alatt – csendben, de pánikszerű gyorsasággal – elvonultak az erősség alól, s még ágyúikat, ostromgépeiket és poggyászos szekereiket is hátrahagyták. A megsemmisítő török vereség láttán Hunyadi új hadjáratot tervezett a szultán ellen, ám a csata után kitört pestisjárvány augusztus 11-én magával ragadta, október 23-án pedig Kapisztrán is követte. A diadal eredményeként viszont hetven évig nem indult újabb nagy török támadás Magyarország és rajta keresztül Európa ellen.

Lajos Mihály