Őszintén hazudunk – Szűcs Nelli a Karrierben
Hízik a hazugság, nincsenek keretek, ez folyik. Mikor az emberek már észre sem veszik, mikor hazudnak. Szomorú, de ide jutott a mai társadalom – mondja Szűcs Nelli, aki a kapuzárás előtt álló szépasszonyt, Mamajavát alakítja a Karrier, vagy a lónak négy lába van, mégis… című Osztrovszkij-vígjátékban. A felhevült nőszemély elcsábítja a karrierre vágyó fiatalembert, Glumovot (Trill Zsolt). Glumov súlyos hibát követ el: naplót ír, amelyben megírja az igazat azokról, akiket a karrierje érdekében használ, így Mamajeváról is…
– Miért hazudik mindenki?
– Tartuffe-i képlet van itt: egy hazugságfátyol. És mennyire megdagadt ez már Molière, sőt Osztrovszkij óta is! Az általuk megírt jellemeket mára ezek a figurák kihízták. Hízik a hazugság, nincsenek keretek, ez folyik. Mikor az emberek már észre sem veszik, mikor hazudnak. Szomorú, de ide jutott a mai társadalom. Hogyha megnézzük a mindennapjainkat: hazudni kényszerülünk, ha munkahelyet akarunk találni; ha ki akarunk mondani valami politikai véleményt, nem feltétlenül merjük megtenni, mert ránk sütnek valamit, ugyanakkor már a hallgatás is hazugság valahol. Glumov is, ha előre akar jutni, hazudnia kell. A gyereknek, hogy elinduljon a világban, meg kell tanulnia hazudni… Ez szörnyű. Ha marad valami fehérség a lelkedben, azt mondják, nem vagy közénk való, és kidobnak a szemétdombra. E drámában Mamajeva az egyik nagy láncszeme ennek a hazugságsornak… Saját maguknak is hazudnak, mindannyian. Ez a doppingjuk. Valakinek a cigaretta, a kávé, nekik ez. Hiába néznek a tükörbe, már nem látják, mi a helyes, mi nem. Felismerhető karakterek, de persze nagyítva (nagyító alá téve) írta meg őket Osztrovszkij, a rendezés meg – követve a világunkat – még groteszkebbé nagyítja őket. Attól nem lesz ez mégsem paródia, hogy az őszinteség megvan. Hiszen ők, a maguk módján, őszintén szeretnek, őszintén döfik beléd a kést hátulról. Nem ismerik fel a határokat, hogy meddig lehet elmenni. Őszintén hazudnak.
Szűcs Nelli és Trill Zsolt– Andrzej Bubieńnek és Viktor Rizsakovnak – a nagysikerű Vihar rendezőjének – alkotói karaktere különböző; teljesen másfajta előadás jön ki ugyanannak a szerzőnek, Osztrovszkijnak a világából. Mégis ami a szerepeket illeti, az Viharban alakított Kabanovával rokonságban áll ez a Mamajeva…
– Az is kegyetlen szerep volt. Kabanova a zsigereiből rossz, de ezt nem eljátssza, ő a dolgokat, komolyan úgy gondolja, ahogy. A színésznek mindig a miérteket is játszania kell. A fiához való nagy szeretetét például. Itt a Karrierben Mamajeva, egy öregedő hölgy, aki érzi a kapuzárást, szerelmes lesz az unokaöccsébe, és mindent elkövet, hogy megkaparintsa. De végül ő az, aki majd hátulról beledöf Glumovba, ellopva annak naplóját. Akármilyen hazug a főhős, azért az ő lelkében maradt még tisztaság. A környezete kényszeríti hazuggá válni, amit az utolsó monológban a szemükbe is mond.
– Miben különbözik Bubień és Rizsakov rendezői világa, metódusa?
– A két rendező világa természetesen eltérő, de a lényeget ugyanúgy kérik, egy iskolát képviselnek. Azt kérik a színésztől, hogy ne játsszon, hanem létezzen, persze az adott stíluson belül, és a gondolat legyen az, ami vezérli alakítását. A zene is úgy segít az ábrázolásban, ha átjár, ha nem aláfestésnek tekintem, hanem partnernek. A tánc ne betanult koreográfia legyen, hanem valami, ami burjánzik bennem, mert a lelkem az adott pillanatban épp úgy virágzik…
Rideg Zsófia