Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: néptánccsoport-vezető

Közel tíz évvel ezelőtt az egyik gyermekünket beírattuk az iskolai néptánccsoportba. Hűségesen járt is a foglalkozásokra, majd elérkezett az első fellépés ideje. A gyerekek népviseleti ruhába öltöztek, s szépen előadták a táncukat. A nézőtér oldalánál álltam, hogy minél több fényképet készítsek róluk. Ekkor pillantottam meg a csapat tánctanárát, aki izgatottságában a színpad oldalán együtt táncolt a gyerekekkel. Ez az első emlékem Szilágyi Gabrielláról, Gabóról. Később közelebbről is megismerhettem, s ma már tudom, hogy a népzene, a néptánc fontos részét képezi az életének. Férjével évek óta tart táncházakat szerte Kárpátalján, egy évvel ezelőtt pedig tánccsoportot szervezett Beregszászban.

A néptánc, népzene szeretetéről, a tánccsoport céljairól és jövőbeli tervekről beszélgettünk.

 

– Mikor kerültél kapcsolatba a néptánccal és a népzenével?

– Még gyermekkoromban, Beregszászban szerettem meg a népzenét és a néptáncot. A helyi művészeti iskolába jártam táncra Belényi Máriához. Emellett a cserkészmozgalmon keresztül tettem szert nagy tapasztalatra a néptánc terén. A cserkészcsapattal gyakran vettünk részt magyarországi programokon, amelyeknek elengedhetetlen része volt a táncház. Akkoriban Kárpátalján még nem ismerték a néptánc gyakorlásának ezt a módját.

 

– Hogyan folytatódott a néptánc felé vezető utad?

– A szüleimmel Szegedre költöztünk, ahol a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola pedagógiai osztályába jártam. Ott énekkarban énekeltem, gyermekdalokat tanultam, néptáncoltam, illetve megtanultam furulyázni.

 

– Az érettségit követően hol folytattad a tanulmányaidat?

– A Kecskeméti Főiskola óvodapedagógia és tanítói szakára nyertem felvételt. Ott kötelező volt néptáncra járni. Már akkor tudatosult bennem, hogy mindent magamba kell szívnom a néptánc oktatásáról, hogy ha majd hazajövök Kárpátaljára, át tudjam adni, amit tanultam.

 

– Ezek szerint már akkor tudtad, hogy hazatérsz a szülőföldedre?

– Igen. Sőt, azt is elhatároztam, hogy olyan férjet választok, aki szintén szereti a néptáncot, s akivel majd együtt gyakorolhatom a tánc oktatását.

 

– A próféta szólt belőled, hiszen a férjed, László az Ungvári Közművelődési Szakközépiskola koreográfus szakán végzett és nagy szenvedélye a tánc és a néptánc.

– Így van. Lacival a kapcsolatunk kezdete óta a mai napig rendszeresen tartunk táncházakat. Hol a Rákóczi-főiskolán, hol a beregszászi cserkészek felkérésére, hol más szervezetek megkeresésére szervezünk táncos programot. Emellett időről-időre tanítottam népi játékokat és néptáncot iskolákban vagy baba-mama klubban. Aztán megszülettek a gyermekeink, s egy időre a családot helyeztem előtérbe.

 

– Három gyönyörű kislányotok van. A két nagyobbik már iskolás, a legkisebb óvodás. Mennyire tudtátok nekik átadni a népzene és a néptánc szeretetét?

– A lányok a népzene és a néptánc szeretetébe születtek bele. Bárhová mentünk táncházat tartani, őket mindig magunkkal vittük. Amikor nagyobbak lettek, beírattuk őket a Beregszászi Művészeti Iskola néptánccsoportjába, melyet Mihájlovics Angelika vezetett. Nagyon szerettük azt, ahogyan foglalkozott a gyerekekkel, akikből egy szilárd csoport alakult ki. Ők képezik a tavaly augusztus végén, szeptember elején megalakult Rezeda néptánccsoport magját.

 

– Miért tartottad fontosnak egy új néptánccsoport létrehozását?

– Évek óta figyeltem, hogy Beregszászban nincs autentikus néptánc oktatás. Ugyanakkor nem éreztem magam alkalmasnak arra, hogy a kezembe vegyem egy tánccsoport vezetését. Aztán tavaly nyáron néhány szülővel úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy új, az iskolától független néptánccsoport.

 

– Hogyan kezdtetek hozzá a csoport megszervezéséhez?

– Tizennégy, 10 és 14 év közötti gyermek jelentkezett a Rezedába. Ahogy már említettem, a zömük már korábban is néptáncolt. Szakmai segítséget is kértem, Váradi Enikőt, a Sodró együttes vezetőjét és táncosát kerestem fel. Ő maga nem tudta elvállalni a néptánc oktatását, de egy fiatal kollégáját, Páva Csabát ajánlotta erre a feladatra. Ő Tiszapéterfalváról származik, Pál Katalin tanítványa volt. Az elmúlt évben Csaba tanította a néptáncot a Rezeda haladó csoportjának, valamint az utánpótlás korosztálynak. Emellett bármikor fordulhatok Enikőhöz is, ha szakmai kérdésem van. Azt is fontos kiemelni, hogy a tánccsoport a szülők biztatása, segítsége és bizalma nélkül nem müködne.

 

– Ahogy említetted, a Rezedának már két csoportja is van.

– Miután elindult a nagycsoport, a szülők jelezték, hogy a kisebb gyermekeik számára is igényelnék a tánctanítást. Csabával közösen vállaltuk el a velük való foglalkozást. Most közel harminc, öt és nyolc év közötti gyermek jár a kiscsoportba. Negyvenöt perc, egy óra a foglalkozásuk ideje. Nem csupán az a célunk, hogy megtanítsuk őket táncolni. Azt szeretnénk, ha örömüket lelnék a mozgásban, az éneklésben, a játékokban. Azt tapasztalom, hogy minél kisebb egy gyermek, annál könnyebben elsajátítja a néptánc ismeretét. Lili lányunk a nagycsoportban táncol, Kata pedig a kicsik között van. Remélem, hogy jövőre már a legkisebb gyermekünk, Emma is csatlakozik a csoporthoz.

 

– Milyen nemzetiségűek járnak a Rezedába?

– Elsősorban magyar anyanyelvűek a tagjaink, ám a kiscsoportban van néhány ukrán ajkú gyermek is.

 

–Egy éve működik a Rezeda. Milyen tapasztalatokról, sikerekről számolhattok be?

– Még sohasem vezettünk Csabával néptánccsoportot, számos nehézséggel, kihívással kellett megküzdenünk. Először is termet kellett szereznünk, ahol zavartalanul gyakorolhatunk. A Beregszászi Református Egyházközség ajánlotta fel a gyülekezeti termét. További problémát jelentett, hogy nem volt fellépő ruhánk. A Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványhoz pályáztunk ez ügyben, s a tőlük kapott anyagi támogatásból varrattunk nagyon szép szatmári és viski népviseltet a táncosainknak. Kopinec György keze munkáját dicsérik a szoknyák, blúzok, alsószoknyák, pendelyek, bricsesznadrágok és ingek. A hozzájuk illő csizmákat és tánccipőket a szülők szerezték be.

 

– Elégedett vagy?

– Úgy érzem, hogy jó irányba tartunk. A tanítványaink felismerik a népzenét, szabad táncot tudnak rá táncolni, ami azt jelenti, hogy nemcsak a betanult lépéseket, koreográfiát ismerik, hanem maguktól is képesek táncolni. Ezen kívül nagyon jó kondícióba kerültek a nagycsoportunk táncosai. Ez a heti kétszer másfél órás foglakozásuknak köszönhető.

 

– Milyen néptáncot tanultak meg eddig a gyerekek?

– Szatmári és viski táncokat.

 

– Hol mutathatták be a tudásukat a táncosok?

– Több felkérést is kaptunk, ám arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy májusban a Szól a fülemüle elnevezésű kárpátaljai tehetségkutató verseny elődöntőjében a nagycsoport a szatmári táncával a legmagasabb pontszámot érte el. Így bejutottunk a döntőbe, melyet június 18-án tartanak meg Beregszászban. Ezen kívül a kiscsoportunkba tartozó Török Mátyás és Taracközi Lídia párosa ért el nagy sikert.

 

– Hogyan tovább?

– Szeretnénk bővülni. Emellett az a legfontosabb, hogy a gyerekek megszeressék a népzenét és a néptáncot. Ehhez az is szükséges, hogy ismerjék a néphagyományokat. Éppen ezért szeretnénk  néprajzi témájú foglalkozásokat szervezni számukra.

 

– Isten áldását kívánom ehhez a Rezeda csoport minden tagjának!

 Marosi Anita

Kárpátalja.ma