Beregszász és Budapest közös zene-ünnepe városunkban
A zene világnapjának alkalmából szervezett hangversenyt a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola testvérintézményével, a budapesti Molnár Antal Zeneiskolával karöltve szeptember 29-én.
A budapesti vendégek nevében a testvérintézmény vezetője, Kiss Tünde köszöntötte a közönséget, majd szolfézsgyűjteményekből és hangszeriskolákból álló kottacsomaggal ajándékozta meg a beregszászi művészeti iskolát. Az Intézményvezető asszony bejelentette, hogy intézményük Big Bandje ezen kívül háromszázezer forintos adománnyal szeretne hozzájárulni a beregszászi zeneiskolában folyó felújítási munkálatokhoz.
A művelődési házban gyülekező közönségnek először a beregszászi művészeti iskola kedveskedett zenés csokorral. Fellépett a Lozán Okszána vezette diákokból álló vonós együttes; a Nefelejcs Népi Együttes (vezetője Szűcs Erzsébet és Kacsó Marianna) szüreti vígságot idéző ünnepet varázsolt a színpadra Mikecz-Csuha Renáta táncos növendékeinek közreműködésével. Tóth Emília (felkészítője Lőrincz Katalin) a zongoramuzsika szépségét mutatta be, Bohacsova Xenia (tanára Mackij Szvitlána) az énekes torkú pacsirtát is megszégyenítő madáréneket imitált fuvolán Kosz-Anatolszkij tollából, Csálbás Diana (tanára Turjanica Terézia) bizonyította, hogy a szaxofon egyáltalán nem csak a férfiak hangszere, Varga Vivien és Baraté Anna Mária (Szűcs Erzsébet tanítványai) harmonikaduettjét kitartó tapssal jutalmazta a közönség. A beregszásziak összeállítását a Kenguru+ zenekar zárta Gorzó Szergij vezetésével.

A zene világnapját 1975 óta Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünneplik október 1-jén.
Kiss Julianna
Kárpátalja.ma
