Egy jajkiáltás volt a város

Az 1838-as pesti nagy árvíz március 13-18. között súlyos pusztítást okozott az akkor még különálló három városban, Pesten, Budán és Óbudán.

A városok közül azonban különösen Pest város lakossága szenvedte el a rendkívül tragikus természeti katasztrófát.

1837-38 telén a szokatlanul nagy hideg és sok csapadék miatt januárban a Duna teljes magyarországi szakaszát jég borította, magas vízállással. Március elején a hirtelen jött felmelegedést követően Bécsnél és Pozsonynál megkezdődött az olvadás és a jégzajlás.

Pest és Buda között a sekély medrű, zátonyokkal és szigetekkel szabdalt folyamszakaszon a jég több helyen feltorlódott. A Csepel-sziget csúcsánál jégtorlasz keletkezett. A Kisoroszinál, majd Vácnál képződött torlasz mögött összegyűlt víztömeg március 13-án zúdult a városra.

A Duna, kilépve medréből átszakította a várost északról védő váci gátat, és akadálytalanul árasztotta el a pesti Belváros alacsonyabban fekvő részeit. Az áradás olyan hirtelen történt, hogy este kilenc óra tájban a Német Színházban tartott előadást félbe kellett szakítani. A színház emeleti páholyának nézői közül sokan már nem tudták elhagyni az épületet, így az éjszakát is ott töltötték.

Március 13-a éjszakáján félrevert harangok zúgására ébredt Pest város megrémült lakossága. Hajnali öt óra körül a déli védvonalat képező soroksári gát is átszakadt, és innen a jeges árvíz mágállíthatatlanul zúdult a Ferencvárosra, a József- és Terézvárosra. A hatalmas jeges árvíz a várost felkészületlenül érte, így a szervezett mentés csak március 14-én kezdődött meg.

Báró Wesselényi Miklós, aki saját egészségét sem kímélve napokon keresztül segített a mentésben, naplójában jegyezte fel a tragikus napok eseményeit.

„E szomorú napnak (14-ikén szerdán) reggelén 7 és 8 óra közt egy ladikra ültem, mellyel éppen Havas senator jött… a Váci, a Kishíd, az Aranykéz és más utcákból hordtuk a menekvőket a Sebestyén piacra… A segíteni sietők közt kevés ismerőst s mágnásaink és ifjú uraink közül egyet sem láttam. … A József és Stáció utcákból harsogott a segélyért kiáltók lármája… Már akkor kezdtek a házak omlani és düledezni. Ezeknek ropogása, zuhanása, a víz közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a dúló enyészetnek”

József nádor március 14-én királyi biztossá Lónyay Jánost nevezte ki. Feladata volt az emberek kimentésének megszervezése, biztonságos elhelyezése és a város élelmiszer-ellátása. Pest és Buda városának rögtönítélő jogot adott, hogy megfékezhessék az elhagyott házakba a betöréseket.

Az árhullám március 15-én tetőzött, és 16-án megkezdődött az apadás, majd 18-án a Duna a fővárosi szakaszon visszahúzódott medrébe. A gyors pesti apadásnak azonban nagy ára volt. A hatalmas jégtömeg a budafoki Duna-ágban újra meg újra elakadt, a víz pedig utat tört magának elöntve Albertfalvát, Tétényt, Érdet, a teljes Csepel-szigetet és a Duna bal parti síkságának mély fekvésű területeit.

A jeges árvíz óriási pusztítást eredményezett. A halálos áldozatok száma 153 volt. Pesten 2281, Budán 204, Óbudán 395 ház dőlt össze. Jelentősen megrongálódott 1363 épület. A legnagyobb károkat Pest három külvárosa, a Teréz-, a József- és a Ferencváros szenvedte el.

A Duna magyarországi szakaszán összesen 10 ezer ház semmisült meg, 4 ezer körüli volt a megsérült épületek száma. A keletkezett károkat 14 és 70 millió forint közötti összegre becsülték.

Az árvíz szintjét és tetőzését számos emléktábla jelzi több budapesti épületen.

forrás:szeretlekmagyarorszag.hu