Akiket kötelességünk nem elfelejteni
Komor falak, elavult berendezés, ingerszegény környezet, vasrácsos ágyakból ránk csodálkozó csillogó szemek. Egy felvétel, ami felrobbantja az internetet, egy maroknyi csapat, mely erején felül próbálja élhetőbbé tenni a szeretet, törődés, ölelések nélkül vegetáló kisgyerekek mindennapjait, és több ezer embert szólít összefogásra Kárpátaljától a Kárpát-medencén át a floridai partokig.
Lelkész, vállalkozó, könyvtáros és pedagógus is tevékenykedik a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) program csapatában, akik felhívták a világ figyelmét a kárpátaljai kórházakban státusz nélkül hagyott elfelejtett gyermekekre és civil foglalkozásukkal párhuzamosan végzik missziójukat.

A videó kikerült egy Kárpát-medencei lelkészcsoportba. Egy kilencgyermekes édesanya gyűjtést indított Ercsiben, ahová Magyarország teljes területéről és külföldről is érkeztek csomagok, és rövid időn belül egy kamionnyi adomány gyűlt össze a kicsiknek. A kevesebb mint tíz főből álló csapat egy raktárt bérelt a ruhák, játékok, higiéniai szerek tárolására, valamint az egészségügyi intézmény is rendelkezésükre bocsátott egy épületrészt erre a célra.
– Puhatolóztunk a kórházban, hogy mire lenne szükség, ám ami azonnal egyértelmű volt: ezeknek a gyerekeknek elsősorban a szeretet, ölelés és a mindennapi gondoskodás hiányzik – mondta a lelkipásztor.
Sipos Józseftől megtudtuk, hogy a KEGYES által felkarolt, jellemzően 0-2 éves kor közötti gyerekek többsége nehéz sorsú családokból származik. A szülők nem tudnak vagy nem akarnak gondoskodni a gyermekeikről, ugyanakkor nem mondanak le róluk (ennek hátterében sok esetben az utánuk járó szociális támogatás áll – a szerk.), így megoldatlan marad a jogi státuszuk és ellehetetlenítik az örökbefogadás beindításának folyamatát.

– Két éve mi látjuk el a gyermekeket pelenkával, törlőkendővel, játékokkal, egyéb higiéniás szerekkel, fogyó eszközökkel. Megvesszük a szükséges gyógyszereket, az adományként érkező tápszerek szétosztását pedig orvosi felügyelet mellett igyekszünk koordinálni. A fürdetésben nem segíthetünk, azt csak nővér végezheti. Nem vihetjük ki őket a szabadba, de felvehetjük, taníthatjuk, fésülhetjük őket, levághatjuk a körmeiket, játszhatunk velük – mesél a lehetőségekről József.

Emellett egy holland önkéntes csoport is tevékenykedik a megyében. Közreműködésükkel szinte nincs nap, amit ölelő karok nélkül töltenek a gyerekek Nagyszőlősön.
Józsefék létrehoztak egy Facebook-csoportot, ahol rendszeresen tájékoztatják a tagokat a beérkező adományokról, az elért eredményekről, a szeretethez jutó csöppségek robbanásszerű fejlődéséről.

– Vannak álmaink, amik egyelőre utópiának tűnhetnek – mondja József. – Saját intézmény, saját otthon… Valahogy kimenekíteni ezeket a gyermekeket ebből a rendszerből és segíteni, hogy minél előbb szerető családba kerüljenek. Ami a rövidtávú terveket illeti: a közeljövőben bővíteni szeretnénk az önkénteseink számát, hogy Kárpátalja minden kórházában az elfelejtettek mellett lehessünk.
A KEGYES hosszú távú célkitűzései egyelőre – ismerve az ukrán bürokráciát – valóban megvalósíthatatlannak látszanak. De a falak már nem sugároznak komorságot, több új berendezéssel gyarapodtak a gyerekosztályok, az ingerszegény környezet helyett fejlesztő játékok tömkelege, színes könyvek sorakoznak az ágyak mellett. A gyerekek, akik korábban csak a mennyezetet bámulhatták, ma lejátszóról hallgatnak dalokat és plazmatévén nézhetnek meséket. Sírás helyett gyerekzsivajtól hangosak a kórtermek.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
