A magyar a legnehezebb nyelvek között?

Gyakran hátborzongással teszik fel a nyelvek iránt érdeklődők azt a kérdést, hogy melyik a legnehezebb nyelv a világon. A legnehezebb alatt ebben az esetben nyilván azt kell érteni, hogy melyiket a legnehezebb megtanulni, melyik a legbonyolultabb. Legnehezebbnek lenni egyfelől tehát büszkeség, másfelől félelmet is kelt, a legnehezebb az, amit jobb elkerülni.

Óvatosan kell azonban bánni ezekkel a kategóriákkal, mert könnyen félrevezethetnek minket. Ugyanis ha a legnehezebbet elsősorban úgy értjük, hogy melyiket a legnehezebb megtanulni, akkor rögtön rájöhetünk, hogy ez bizony elsősorban attól függ, hogy mi az anyanyelvünk, milyen az az első nyelv, amit mi megtanultunk. Aztán függ még attól is, hogy milyenek azok az idegen nyelvek, amelyeket így-úgy megtanultunk, vagy amelyekkel találkoztunk már. És így máris rájöhetünk, hogy abszolút értelemben nem beszélhetünk legnehezebbről. Kinek mi a legnehezebb. és persze abban sem lehetünk biztosak, hogy ilyen értelemben, személyre szabottan megmondható, kijelölhető egyetlen nyelv, lehet, hogy több is van.

Ha a nyelvtani bonyolultságra gondolunk, azt sem tudjuk egy mérlegen lemérni. Nincs ugyanis ilyen mérleg, ami ezt mérné. Kevésbé metaforikusan fogalmazva: nincs a nyelvi nehézségnek mértékegysége. Ráadásul talán amit nyerünk a réven, azt elvesztjük a vámon. Nyelvészek megfigyelték például, hogy minél „bonyolultabb”, kiterjedtebb egy nyelvnek az alaktana (morfológiája), annál „egyszerűbb” a mondattana (szintaxisa). De még ez sem igaz minden esetben, az összefüggés nem törvényszerű, és ismét nem tudjuk miben megmérni a bonyolultságot.

Éppen ezért mindig gyanakvással szemléljük, ha nyilvánosságra hozzák a legújabb legnehezebb nyelvek listáját. Annál is inkább, mert a most ismertetendő listában a magyar is szerepel a legnehezebb nyelvek közt. A legnehezebb nyelvet pedig ebben az esetben úgy kell értenünk, hogy az angol anyanyelvű nyelvtanuló számára mi okozhatja a legnagyobb nehézséget. Lássuk tehát az élbolyt, és az érveket!

1. A kínai (kantoni vagy mandarin) nyelvet több tényező együttes hatása miatt szokás az egyik legnehezebben tanulható nyelvnek tartani. Az egyik ilyen az írásrendszer, amely bonyolult és archaikus – sokszor még maguk a kínai beszélők is nehezen sajátítják el, vagy gyakorlás híján elfelejtik. A jelek nem hangokat, hanem szavakat jelölnek, így az írás alapján a kiejtésről fogalmunk sem lehet. Ráadásul a kínai tonális nyelv, ami azt jelenti, hogy a szavak dallamának jelentésmegkülönböztető szerepe van. Fontos azonban leszögeznünk, hogy a kínai kívül még számos más tonális nyelv van, amelyek nem kerültek fel erre a toplistára. Persze néhányan pont azért választják a kínait, hogy mindezeket a nehézségeket leküzdhessék…

2. Az arab esetében szintén az írásrendszer okoz nehézséget: a legtöbb betűnek négy különböző formája van, amelyeket attól függően kell használni, hogy a betű hol áll éppen a szóban: az elején, a végén vagy a szó belsejében. Nem könnyíti a helyzetet, hogy az írás a magánhangzókat nem jelöli. Az általunk vizsgált lista az angol nyelvtanuló szemszögéből az arab nehézsége mellett szóló érvként említi, hogy a szavak nagyon nehezek, mert nincs köztük olyan, ami ismerős lenne – szemben például azokkal az európai nyelvekkel, amelyek szókincsének egy bizonyos része azonos eredetű az angoléval… Ezt azonban nem túl erős érv, ilyen alapon a nyelvek nagyobb hányada nagyon nehéznek minősíthető… Nehézségnek tekinthető – írják a lista készítői –, hogy az arab VSO-nyelv, azaz a mondat alapszórendjében az ige áll elöl és őt követi az alany és a tárgy. Ez azonban szintén csak az angol és az arab nyelv egyetlen nyelvtani jellegzetességének a különbségét mutatja, nem a nehézséget: akkor nehéz ez, ha valami nagyon mást szoktunk meg, mint például az angolok, akiknek az anyanyelve SVO (alany-ige-tárgy). Ezen kívül az arabban van egyes, kettes és többes szám. – Ez szintén mondható az angolhoz képest szokatlannak, de különös nehézségnek semmiképp, számos olyan nyelv van, amelyben van kettes szám – többek közt néhány finnugor nyelv is ilyen. Most arról nem beszélve, hogy az nagolban is vannak bizonyos esetek, amelyekben különbözik a kettő és a több: between (‘kettő között’) vs. among (‘több között’), both (‘mindkettő’) vs. all (‘mind’), neither (‘egyik sem’ – kettőből) vs. none (‘egyik sem’). Nehézségként említik, hogy jelen időben tizenhárom igealak van. Ebben a tulajdonságban azonban a legtöbb nyelv bonyolultnak mondható az angolhoz képest, ahol viszonylag kevés igealak van. Problémaként említik még a különböző dialektusokat (Marokkóban más, mint Egyiptomban) – ez azonban szintén nem érv, hiszen a legtöbb, nagyobb területen beszélt nyelvnek vannak különböző dialektusai, amelyek olykor nagyon eltérőek lehetnek.

3. A harmadik helyen a listán egy kevésbé ismert nyelv, a tujuka áll. Ezt a nyelvet az Amazonas völgyének keleti részén beszélik. A tujuka nehézsége abban áll a lista készítői szerint, hogy egy-egy szóalak akár egész mondatokat is kifejezhet. Le kell azonban szögezni, hogy ez sem egyedülálló tulajdonság, vannak úgynevezett poliszintetikus nyelvek, amelyeknek pont ez a tulajdonságuk. A tujukában és közeli rokon nyelveiben találunk úgynevezett főnévosztályokat. Ezeket úgy kell elképzelnünk, hogy külön nyelvtani osztályba tartoznak az élőlények, a tárgyak stb. Ezekből 50–140 is lehet a tujuka nyelvekben. De a legérdekesebb tulajdonsága a nyelvnek az, hogy az igeragozás azt is kötelezően kifejezi, hogy a beszélő honnan tudja az adott mondatban leírt információt (biztosan tudja, mert látta, csak hallotta stb.).

4. A magyar nyelv a lista negyedik helyén áll. Az egyik oka ennek az, hogy – állítólag – harmincötféle eset van a magyarban. Persze az, hogy hány eset van a magyarban, az elemzés kérdése: van, aki szerint csupán tizenhét, van, aki szerint huszonöt – a harmincöt azonban mindenképp túlzásnak tűnik. A következő érv a magyar mellett az, hogy „hemzseg a nagyon kifejező idiómáktól, és rengeteg a toldalék is”. Aztán azt is megtudhatjuk, hogy a „rengetegféle magánhangzó és a mélyen a torokban képzett hangok” igazán nehezen kiejthetővé teszik a magyart. Egyetlen példát sem kapunk, azt azonban láthatjuk, mennyire tudománytalanok és/vagy hamisak ezek a kijelentések a magyarral kapcsolatban. Így gyanakodhatunk, hogy a többi nyelvvel kapcsolatosan is hasonlóan voltak alaposak a szerzők.

5. A lista ötödik helyén a japán nyelv áll. Ennek az esetében is az írásrendszer bonyolultsága adja az egyik nehézséget. Ráadásul három különböző írásrendszer is van. Ezeket a jeleket mind fejben kell tartani. Ráadásul az írott japánban két különböző szótagolási rendszer is van: a katakana és a hiragana.

A legnehezebb nyelvek listáján szerepel még a navahó, az észt, a baszk, a lengyel és az izlandi nyelv. Az érvek minden esetben hasonlóak: pontatlanok, vagy nem túl erősek. Vigyázzunk tehát, ha valaki azt akarja elhitetni velünk, hogy a legnehezebb nyelvvel van dolgunk.