Felhangolva: Riport a Salánki Koktél együttes tagjaival

Ha az együttes egy koktél lenne, akkor mindenképpen egy édes-savanykás ízű, sok gyümölcsből álló üdítő lenne. Így vélekednek erről a formáció tagjai is, mivel különbözőek, sokszínűek, többféle stílust képviselnek, mégis egyetértésben dolgoznak, és ezzel felüdülést jelentenek azoknak az embereknek, akik hallgatják zenéjüket. Baka Katalinnal, Szuszik Csillával, Nadimov Barnával, Sipos Zsolttal beszélgettem.

Ahogy koktéloztunk egy kicsit a zenekar tagjaival, kiderült, hogy nevüket Babics Zsuzsától, az Integrál együttes énekesnőjétől kapták, amikor egy bál alkalmával a plakátokon nevet kellett adni a csapatnak. A repertoár sokszínűsége miatt ez illett hozzájuk a legjobban. Azóta se tudták lemosni magukról. Annak ellenére, hogy ma már egyikük sem tartózkodik életvitelszerűen Salánkon, meghagyták ezt a nevet.

Katica Magyarországon egy művészeti iskolában dolgozik zongoratanárként. Csilla magyar szakos tanár a tiszabökényi iskolában, amellett éneket is tanít. Barna méhészkedéssel foglalkozik. Jelenleg Beregszászban dolgozik egy magyarországi üzem vezetőjeként. Zsolt szintén az anyaországban vállalt munkát az autóipari szakmában.

Ilyen helyzetben nem is olyan egyszerű az együttes működtetése, a próbák összehozása. Egyeztetések, utazások, határátkelések újra és újra. Minden lakodalom, rendezvény előtt pár órával korábban érkeznek, és akkor átnézik a dalokat, amelyeket otthon mindenki maga gyakorolt be. Ugyanakkor ezek miatt egy percig sem panaszkodnak, a lelkesedésük változatlan. Talán azért, mert van egy gyerekkorban gyökerező, tehetséggel párosuló zene iránti rajongásuk.

– Pici korom óta, körülbelül három évesen már eldöntöttem, hogy zongoratanár leszek. Aztán úgy alakult, hogy tanáraim is abba az irányba segítettek, és közben az éneklés is közel állt hozzám – emlékszik vissza Katica.

Csilla sosem tanult énekelni, nem járt zeneiskolába. Már óvodás korában gyakorolta az éneklést, viszont a mai napig sem tudta teljesen legyőzni azt a kis félelmet, amit akkor érez, ha közönség előtt áll. Zsolt elmondta, hogy az ő életében a harmonika szakkal kezdődött a zenélés, de sajnos nem volt kitartó, nem tetszett az oktatás (és ma sem ért egyet a módszertanával), ezért nem fejezte be a zeneiskolát. Ugyanakkor ez nem gátolja abban, hogy az együttes egyik alappillére legyen, hiszen sokat tanult autodidakta módon az évek során.

Beszélgetésünk során Zsolt mesélt az együttes megalakulásáról, a kezdetekről. Elmondta, hogy a kilencvenes években egyik kollégájával falusi zenészként kezdték szórakoztatni az embereket Salánkon, ahol egyre jobban megismerték és megkedvelték őket. Komolyabban 1999-től zenélgettek, amikor – Zsolt szavaival élve – „összeálltak síppal, dobbal, nádi hegedűvel”.

– Akkoriban semmi más motivációnk nem volt, csak a zene szeretete. Lagzik sem voltak akkoriban, pálinkát sem lehetett venni a boltokban. Felléptünk anyák napi rendezvényen, bálokon, nők napján. Egyszerűen szükségünk volt arra, hogy zenéljünk – mesél a kezdetekről Zsolti.

Katica 2006-ban csatlakozott a két fiúhoz, mivel igényt tartottak egy női énekesre. Hét évig hárman alkottak egy csapatot. Közben Barna és Csilla egy másik csapat, a Dolce Vita trió tagjai voltak, és úgy alakult, hogy ők is ketten maradtak. Így 2013-tól négyen egyesültek, és azóta jóban-rosszban együtt teszik szebbé zenéjükkel az ünnepeket.

Az együttesben a fiúk szintetizátoron játszanak, a lányok pedig énekelnek.
– Igazából mindig a lányok kapják a dicséretet, mi meg segítünk nekik, hogy dicséretet kapjanak – jegyzi meg viccesen Barna.

A fiúk elmondták, hogy szintetizátorból azért kell kettő, hogy a zene szünet nélkül mehessen.
– Annyira felgyorsult a világ, hogy nonstop kérik a dalokat – magyarázza Barna. – Ha van egy kis szünet, azt rögtön észreveszik. Gyakran szükség van további beállításokra, hangszínekre, stílusokra, és amíg az egyikünk játszik, addig a másik ezeket elvégezheti.

Egy esküvőn leggyakrabban az örökzöld slágereket vagy a legújabb számokat kérik, ezért elsősorban ezeket adják elő. Ilyenkor a közönség diktál.
– Olyan jó lenne néha elénekelni egy kedvenc dalt, amit nagyon szeretek, de szinte soha nem kérik, mert nem illik az adott rendezvény jellegéhez – mondja Csilla beletörődve a lagzis zenész sorsába.

Barna hozzátette, hogy mostanában a lassú számokat nem nagyon szeretik. Ha elkezdenek egy lírai dalt, akkor a társaság inkább kimegy cigizni.

– A közönség nem biztos, hogy ugyanazt igényli, amit mi. De el kell fogadnunk, hogy nem rólunk szól ez a jellegű zenélés, hanem ott mi szórakoztatjuk az embereket – összegezte végül Katica.

Szórakoztatnak annak ellenére, hogy a hét nagy részét más munkahelyen töltik. Elmesélték, hogy régebben előfordult, hogy heti több bulijuk is volt, de mostanában csak a szombatot tudják vállalni.

Katica azt nyilatkozta, hogy anyagilag nem elegendő a zenélésért kapott összeg egy család eltartásához, ezért kénytelenek más területen is dolgozni. Közben nagyon megterhelő számára, ha egész éjszaka dolgozik, viszont ha nem lenne a zenekar, akkor nagyon hiányozna neki. Fizikailag fárasztó ugyan számukra, szellemileg azonban feltölti őket a közös zenélés. Az is érdekes számukra, hogy mindig más társaságnak muzsikálnak, más helyszínen: egyik héten például Beregszászban, másik héten Técsőn, harmadik héten Nyíregyházán.

– Kikapcsolódás, felszabadulás, ahol egy kicsit elfelejtjük a gondokat – tette hozzá Barna.

Az idei évet értékelve elmondták, hogy eléggé mozgalmas és tartalmas volt. Jövőre is már vannak felkérések, de általában karácsonykor történnek a lánykérések és emiatt az ünnepeket után jön a párok többsége.

– Egyébként egy napra lenne három esküvő is, a rendelések mennyiségével nincs gond. Szinte minden évben van egy-egy augusztusi szombat, amikorra körülbelül húsz pár is kér zenélést – mondta Zsolt.

A lakodalmakon kívül természetesen más rendezvény is akad, ahol zenével szolgál a Salánki Koktél: szilveszterezés, sportrendezvények, bálok, amelyek szintén nagy élményt jelentenek az együttes tagjai számára.

– Legemlékezetesebb fellépésünk Keresztes Ildikóval történt egy jótékonysági koncert alkalmával, amikor A csönd éve volt című dalt adtuk elő. Nagyon jó volt! – emlékszik vissza Zsolt.

A Salánki Koktél nagy terveket nem tud szőni a jövőre nézve a tagok közti távolság miatt, de ha minden marad a mostani állapotban, már akkor meg lesznek elégedve a csapattal.

– Továbbra is szeretnénk betartani a havi egy szabad szombatot. Fárasztó az, ha sokat vállalsz. Annyit szeretnénk vállalni, hogy még szívből szóljon a dal – fűzte hozzá Zsolt.

És van, amikor leteszik a hangszert, a mikrofont, élik a hétköznapokat. Hogy milyen zenét hallgatnak olyankor, amikor nem zenélnek? Biztos, hogy nem lakodalmasat.

– Semmilyet – mondja őszintén Zsolt. – Kapcsoljatok ki mindent! Hadd zörögjön az autó! Végre egy kis csend! Egyébként szeretem a rockzenét, de hallgatok Rúzsa Magdit, Zsédát is – vallotta be.

Csilla úgy szintén Rúzsa Magdit emlegette nagy kedvencként. Katica viszont a dzsesszzenét emelte ki. Közben hozzátette, hogy leginkább a hangulatától függ a zenei ízlése. Amikor oktat, akkor a klasszikus zene dominál az életében. Máskor meg jöhet számára egy teljesen más világ. Szereti, ha a dalnak van mondanivalója. Barna a lírai számokat szereti hallgatni minden mennyiségben.

Különbözőek, mégis egy szuper csapat, mert tudnak egymással összhangban dolgozni, önfeledten belemerülni a közös tevékenysége, s önmagukat annyira elfelejteni a közös ügy érdekében, hogy ez a közönségre is hatással van.

– Mind a négyen más-más személyiség vagyunk, és mind a négyen beletesszük a magunkét a munkába. Erősítjük egymást, kiegészítjük, támogatjuk egymást – mondta végszóként Katica.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma