„Nemzettségalapító” derczeni Dercsényi János – az elfeledett polihisztor

Az egykori Bereg vármegye nemzetségei maradandó nyomot hagytak a történelem hasábjain. Ki ne hallott volna a Rákóczi, Perényi, Esterházy, vagy épp a Schönborn családról? Méltán kerülhetne e tekintélyes nevek közé a Dercsényi is, mely kissé feledésbe merült a történelem homályában.

A családfő még Weisz János néven született, 1755. május 16-án, Szepesszombaton, az egykori Szepes vármegyében (ma Spisska Sobota, Szlovákia). Az elődök a mohácsi vész után költöztek az Alföldről a Szepességbe. Családnevük ekkor Fejér volt, a szepesi németek között viszont Weiszre változtatták, és evangélikus lelkészi pályára léptek a férfiak.

Weisz János jeles orvos és természettudós volt. Tanulmányait Lőcsén kezdte, majd Pozsonyban folytatta. Ezután Bécsben szerzett orvosi képesítést. 1785-ben nősült, felesége a nyelvújító, író Kazinczy Ferenc húga, Julianna lett. Orvosi oklevelet szerzett a „láztudományról” írt értekezésével 1780-ban. Ezt a munkáját és „a gyulladásos lázakról” addig gyűjtött tapasztalatait is kiadta. Ekkor már Zemplén megye főorvosa és fizikusa volt, főként a járványos kórok (lépfene), illetve a szegény sorsú lakosság körében dúló skorbut megfékezésében jeleskedett. Elsők között kórboncolt Magyarországon (1783-ban).

I. Ferenc császár 1793. november 28-án érdemeiért és hűséges szolgálataiért jutalmul nagy birtokrészt adományozott Weisz Jánosnak. A királyi rendelet szerint a bégányi és barabási birtokok kerültek tulajdonába. Ezen kívül a Thököly-féle forradalomban való korábbi részvételéért Bay Mihálytól a hűtlensége miatt elkobzott derceni részeket a hozzá tartozó nemesi jogokkal együtt szintén Weisz és fiúörökösei kapták meg örökjoggal. A király egyben megengedte, hogy a család derczeni Dercsényinek neveztessen.

Orvosi fennhatósága alá tartozott a tokaji borvidék, maga is szőlész-borász lett és e téren szerzett tapasztalatait 1796-ban német nyelven publikálta. A rövidesen magyarul is kiadott „A Tokaji Bornak termesztéséről, szűréséről és forrásáról” c. munka az új, Lavoisier nevével fémjelzett vegyi ismeretek egyik első magyarországi meghonosítója. Mineralógus is volt, az ő érdeme a szobránci víz gyógyhatásának ismertebbé tétele. Jelen volt az 1825-ös pozsonyi reformországgyűlésen, ahol Széchenyi felajánlotta éves jövedelmét egy Tudós Társaság megalapítására. A gyűlésen tagja lett annak a bizottságnak, amelyik kidolgozta a magyar bányajogi kódexet. A bereg megyei kereskedelmi és erdészeti bizottság is soraiban tudhatta. Kapcsolatban állt a fent említett társasággal. írásait, tanulmányait gyakran megjelentették. Teleki gróffal váltott levelei is jelzik, hogy Dercsényi írásai fogadtatásra találtak a kor magyar folyóirataiban. Az időjárás tudományáról, az artézi kutakról és a bányákról publikált. Felvilágosító írása a tetszhalottakról, eredeti címén a „színholtakról”, 1836-ban jelent meg a Társalkodóban, a korszak egyik legolvasottabb lapjában. Földtani kutatásokat is végzett, 1835-ben jelent meg tanulmánya „A földrengésről” címmel, szintén a Társalkodóban. Földtani érdeklődésének köszönhetően Bereg vármegyei birtokán tekintélyes timsótelepet fedezett fel, amely nem csak gazdaggá tette, hanem pályamódosításra ösztönözte.

Feladva főorvosi posztját a Schönborn grófi uradalom elöljárójaként működött. A beregszászi, muzsalyi, kovászói, benei határoknál fekvő hegyekben timsó lelőhelyre bukkant Dercsényi. Timsógyár építését tervezte, amit gróf Schönborn igyekezett megakadályozni. ennek ellenére nem adta fel, Bécsbe ment szabadalomért, amit meg is kapott tíz évre. A gróf ezután már szívesen társult, hasznot látva a kezdeményezésben. Előbb Podheringen (1800), aztán Kovászón (1809), 1825-ben pedig a Dercenhez tartozó Pusztakerepecen építettek timsógyárat. 1814-ben „császári és királyi tanácsos” címet kapott Dercsényi János Bécsből, mivel 1 millió forintot tartott az országban, amit idegen timsó behozataláért kellett volna fizetnie a Monarchiának. A Róma mellett fekvő tolfai timsó mellett a dercsényi-félét tartották a legjobbnak Európában. A muzsalyi aranybánya is a Dercsényieké volt, Nagybégányban pedig két kocsmát nyitottak. János 1831-től visszatért az orvosi pályára Bereg vármegye kolera-elleni bizottságának tagjaként.

A család a derceni reformátusok jótevőjének számított. Az egyház, illetve az iskola javára Dercsényi János száz-száz pengő forintot adományozott, és az úrasztalát is becses tárgyakkal szereltette fel. A mai kőtemplom megépítését is jelentős összeggel támogatta. Számos segélyt osztott szét a szegények és az iskolás gyerekek között is, ezenkívül létrehozott egy jótékonysági alapítványt Munkácson.

Dercsényi János 1837-ben hunyt el. A derceni Kerek-hegy tetején, dóriai oszlopokkal ékesített, kupolás sírboltban temették el. Több mint 110 éves fennállása után a gloriette-tel díszes kriptát, a sok évszázados községi temetővel együtt megsemmisítették a szovjetek, 1951-től radarállomásnak használták. A műemléknek számító családi sírbolt húsz Dercsényi holttestét rejtette, közülük több bebalzsamozott testtel, üvegfedelű koporsóban nyugodott, köztük Kazinczy Julianna (sírfeliratán a következő szöveg állt: „Dercsényi János királyi tanácsos érdemes özvegye, Kazinczy Ferencnek úgy lelki műveltségre, mint honszeretetre igaz testvére, a legjobb anyáknak egyike”).
A Dercsényiek emlékét Dercenben csupán egy utcanév őrzi. Sajnos Dercsényi János életműve nagyrészt feledésbe merült. Sokoldalúsága, személyisége és életműve kora egyik meghatározó szereplőjévé tette, akire bátran tekinthet példaképként a XXI. század embere. Kazinczy Ferenc sógora volt, de tettei miatt illeti hírnév a „nemzettségalapító” derczeni Dercsényi Jánost.

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma