Beregszász első köztéri emlékműve

A történelmi eseményekben oly gazdag beregszászi krónika többek közt egy rövid életű, tragikus sorsú első világháborús emlékmű történetét őrzi. Az idősebb nemzedék ma is emlékszik az egykori Kossuth téri — ma: (szovjet) Hősök tere—, 1942-ben felállított emlékműre.

Szemtanúk közléseiből és levéltári forrásokból tudjuk, ez volt Beregszász első köztéri emlékműve. Felállításának előzményeihez tartozik, hogy 1937-ben — tehát Kárpátalja Csehszlovákiához tartozása idején — a Vérke-parti város képviselőinek sikerült megakadályozniuk a csehszlovák állam megalakulásának 20. évfordulójára tervezett emlékhely felavatását a főtéren. Fontosabbnak tartották az I. világháború hősei emlékművének megépítését, ez az óhaj azonban csak 1938. november 2., azaz az első bécsi döntés után valósulhatott meg, amikor Beregszász is újraegyesült Magyarországgal.

1941. július 13-án Beregszász város képviselő testülete rendkívüli közgyűlést tartott az országzászló felállítása és az I. világháborúban elesett hősök emlékének megörökítése tárgyában. Elhatározták, hogy a tervezett emlékművet az országzászlóval együtt a Kossuth téren állítják fel, az ottani piactér áthelyezésével és a leendő emlékmű helyének parkosításával. Az emlékmű kivitelezésére Varga Ferenc budapesti szobrászművésznek az Országos Irodalmi és Művészeti Bizottság által is felülvizsgált tervét fogadták a városatyák. A művész honorálására 500 pengőt, Erdős László György építőművésznek pedig 300 pengőt utaltak ki.

Előirányozták, hogy az alapkövezetbe a hagyományoknak megfelelően Bereg vármegye történelmi jelentőségű váraiból és templomaiból egy-egy követ helyeznek el. Ennek megfelelően az alábbi feliratú kőlapok kerültek beépítésre:
I.
Ez a kőhasáb II. Rákóczi Ferencnek
a beregszászi határban fekvő
Bocskor nevő szőlőjéből
való, amelyet a Nagyságos Fejedelem
felette szeretett és gyakran látogatott.

II.
Zrínyi Ilona és méltó fia, II. Rákóczi
Ferenc híres sasfészkéből, a
Munkácsi vár
egyik falából való ez a kő, amely
a századok folyamán annyi magyar
dicsőségnek és gyásznak volt
néma tanúja.

III.
Ez a kődarab a századokkal ezelőtt remekbe
épült
Muzsai romtemplom
omladékából került ide és vidékünk történetének
sok véres emlékékt, főként a lengyelek 1657
nyarán esett szörnyű pusztítását hirdeti.

IV.
Egykor császári hadaktól támadott és nemzeti
szabadsághősöktől védett fontos erősség volt a
Vámosatyai vár
amelynek századok óta romokban heverő
falai közül való ez a kő.
Hálás tisztelettel simogassa szemünk!

V.
Ez a kő a vármegyénk régmúlt századaiban
nagy szerepett játszott
Kovászói vár
egyik leomlott falából származik.
A kovászói vár ledőlt, de örökké él Hazánk!

VI.
A világháború (1914-18) folyamán az
Északkeleti Kárpátok védelmében
elesett magyar hősök
Vereckei temetőjéből
került ide ez a kő,
hogy figyelmeztessen minden magyarokat:
csak annak a nemzetnek van jövője, amely
megbecsüli hősi halottait!

Az emlékmű avatását a magyar újraegyesülés 3. évfordulójára, 1941. november 1-re tervezték. A felállításhoz szükséges pénzösszeg begyűjtése érdekében a város polgármestere felhívással fordult a lakossághoz, adakozásra szólította a Beregvidéki magyarságot. A felhívásban hangsúlyozta: „Magyarországnak egyik legtöbb vérrel és legmagasztosabb emlékekkel átitatott tája ez a város. Árpád atyánk itt maradt lábnyomairól, Nagy Lajos itt lakott édesanyjáról, a templomépítő Erzsébet királynőről, Bocskayról és Bethlenről nem beszélve. Esze Tamásék 1703. május 22-én ennek a városnak a piacán bontották ki mi urunk Rákóczi lobogóját, elindítva ezzel történelmünk egyik leghősibb korszakát. Országzászlónk kevés helyen fog otthonosabban és büszkébben lengeni megpróbáltatás és szenvedés közepette, a kisebbségi sorsban is oly rendületlenül, olyan példát adó hűséggel kitartott magyarsága mellett.”

A háborús évek ellenére összegyűlt a pénz, elkészült az emlékmű, az avatás időpontja azonban eltolódott, elsősorban a piactér áthelyezése és a parkosítás miatt. A beregszászi hősöknek szentelt monumentális emlékmű építési költsége mintegy 20 ezer pengőt tett ki. Kivitelezői voltak: Kozma András, Csanády György és Vignai Raffael. Az emlékmű jellegzetessége volt a boltíves oszlopsor hátoldalán a latin nyelvű felira: „Dulce et decorum est pro patria mori” (Édes és dicső dolog a hazáért meghalni).

Az országos jelentőségű avatóünnepséget 1942. május 31-én tartották. Polgári Miklós ny. gimnáziumi igazgató szervezte. Az esemény jelentőségét kétségkívül növelte, hogy Beregszászban először avattak köztéri emlékművet. Az egésznapos program ezreket vonzott a város főterére. Az ünnepségen részt vett a beregszászi születésű dr. Patkay Tibor államtitkár, a honvédelmi és a belügyminisztérium képviselői, számos országgyűlési képviselő, a város és a környék vezető hivatalnokai…

Beszédet mondott dr. Polchy István kormányfőtanácsos, dr. Patkay Tibor, Fekésházy Zoltán alispán és dr. Hubay Kálmán, Beregszász polgármestere. Az előadások között énekszámok és szavalatok hangzottak el. Az avatóünnepségre érkezett kisvárdai küldöttség dr. Csernyánszky Imre vezetésével művészi kivitelű országzászlót ajándékozott Beregszásznak. A koszorúzási szertartáson közel negyven hivatal, egyesület és társaság vett részt.
Sajnos, a történelem nehéz napjainak és az I. világháborúban elesett hősök emlékét megőrizni hivatott, a beregi magyarok szívébe és tudatába befogadott emlékmű alig három évig állhatott a helyén. Az 1944-es rendszerváltozás után lerombolták. Egy első világháborús — ráadásul magyar vonatkozású — emlékmű léte nem fért össze a szovjet diktatúra ideológiájával.

1945 elején ugyanazon a téren és a város lakosságától „önkéntes felajánlás” alapján beszedett pénzen hozzáláttak a szovjet katonák emlékművének építéséhez. Ehhez — tanúsítják a szemtanúk — felhasználták a lerombolt emlékmű faragott köveit. A rövid idő alatt elkészült új emlékhely ma is elfoglalja a tér központi részét, eltüntetve a magyar múltra emlékeztető régit, amelynek históriája a politikai enyhülés előtt tabu volt, ennek ellenére — vagy éppen ezért — a kortársak és a múlt hagyományait tisztelő emberek Beregszászban ma is megilletődve, tisztelettel gondolnak, illetve beszélnek a hősök emlékművéről.

Vélhetően azért is, mert emlékeznek az annak idején elrejtett levél zárósoraira: „Ebben az üzenetben az egykori reá lelő utódainkat szeretettel intjük és kérjük: vérrel, munkával, ésszel, becsülettel — amennyiben ennek az emberöltőnek még nem sikerülne — támasszák fel s az idők végezetéig őrizzék meg Nagymagyarországot.

Csatáry György
Forrás: Pánsíp 94/4