Külhoni magyar egyetemek (1. rész)

Július 5-én, csütörtökön a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen egy előadássorozatra került sor, melynek címe: A magyar felsőoktatás és integrációjának lehetőségei a Kárpát-medencében.

Az előadók Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára, Nagy Melinda, a komáromi Selye János Egyetem rektor helyettese, Kása Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatója, Lepes József, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának kari tanácselnöke, és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke voltak.

A szlovákiai, romániai, kárpátaljai és vajdasági magyar felsőoktatási intézmények képviselői előadásukban beszámoltak az egyetemek jelenlegi állapotáról, bemutatták az intézményben működő szakokat, szó esett az oktatásban részt vevő diákok számáról. Természetesen a nyelvi kérdések sem maradtak el, hiszen kisebbségi egyetemekről beszélünk, ahol a diákok anyanyelve a magyar.

Elsőként Nagy Melinda, a komáromi Selye János Egyetem rektorhelyettese mutatta be az intézményt, mely az első önálló magyar nyelvű egyetem Szlovákiában. 2004 szeptemberében kezdte meg működését. Három kara van: Teológiai, Gazdaságtudományi és Tanárképző Kar. A három karon összesen 27 akkreditált tanulmányi program folyik, ebből 21 a tanárképző karon. Ezen kívül működik óvodapedagógus képzés. A tanárképző karon két éve indult magyar nyelv és irodalomból doktori program. A másik a gazdaságtudományi kar, ahol három akkreditált program működik. A harmadik, a református teológiai kar, ahol szintén három tudományi karon folyik a képzés. Az egyetemnek összesen 2500 hallgatója van, melyek közül jelenleg lényegesen több a nappali tagozatos.

Az általános tudnivalók és információk mellett Nagy Melinda szót ejtett az egyetemen zajló akkreditációs folyamatokról, azok nehézségeiről.

„Három évvel ezelőtt először zajlott akkreditációs folyamat Szlovákiában, s az összes egyetem először vett részt ebben. Ennek során az egyetemeknek visszamenőleg a hatéves tevékenységükről kellett kimutatást készíteniük. A Selye János Egyetem abban az időben, amikor ezt le kellett adni, 4 éves és 3 hónapos volt. Egy induló egyetem amúgy is hátrányban van a több évtizedes múlttal rendelkező intézményekhez képest, de ez a rövid időszak az akkreditáció terén is megmutatta hátulütőjét, hiszen ugyanazon kritériumok szerint kellett kimutatni a tevékenységünket és eredményeinket, mint bármelyik másik egyetemnek. Az egyetemről készített jelentés alapján az intézmény a középső kategóriába (felső – egyetemi szint, alsó – szakfőiskola, középső – a kettő közötti nem besorolt kategória) tartozott. Az akkreditációs bizottság ezt jóvá is hagyta. Nem minden egyetemnek sikerült. De a mi eredményeink ennek alapján nem voltak rosszak.

Az újabb akkreditációs folyamatban is vannak problémáink, mégpedig az, hogy jelenleg már nem 4 éves az egyetem, az akkreditáció ideje óta eltelt egy rövid idő, de az egyetem újabb megmérettetéséhez az előző, az első akkreditációhoz készült dokumentumokat akarják felhasználni. Ez természetesen nem fedné a mai valóságot, hiszen azóta több év telt el. Egyenlő esélyekkel indulva szeretnénk akkreditálódni.” (Az akkreditációval kapcsolatos bővebb információk az Egyetemből főiskola: leminősítették a révkomáromi magyar intézményt című cikkben.)

Az előadás további részében Nagy Melinda egy másik problémára tért ki, mégpedig az egyetemek közötti kapcsolatrendszer hiányosságaira. „ Az első fontos megálló az integráció terén egymás megismerése. Ezek az egyetemek akkor tudnak igazán jól együttműködni, ha ismerik egymás szakkínálatát, lehetőségeit, esetleg olyan előnyeit, melyek egyik vagy másik egyetemen előfordulnak. Ennek érdekében mindenképpen fontosnak tartom az ilyen jellegű együttléteket és megbeszéléseket. Mert talán ez is elősegíti azt, hogy az információk közkinccsé váljanak, az egyetemeink népszerűbbek legyenek a határainkon túl is.

Elméletileg a Selye János Egyetemnek van lehetősége arra, hogy más állampolgárokat – Magyarországról vagy a többi országból – befogadjon akár időszakos képzésekre, akár teljes tanulmányi időszakra. Annak ellenére, hogy mi ezt megpróbáljuk hirdetni, mégsincs tömeges jelentkezés, nincs túlzott érdeklődés. Magyarországon pl. nem divat a környező országokba menni diplomát szerezni. Bizonyára közrejátszik az is, hogy a honosítással lehetnek gondok. Nyelvi akadályai viszont nem lehetnek, hiszen az egyetemen a teljes képzés magyar nyelven történik.

A fenti problémák kiküszöbölésére tettünk és teszünk továbbra is lépéseket, hogy a kisebbségben élő magyar diplomások számát növelni tudjuk.”

Az előadás további részében Kása Zoltán, tudományos igazgató mutatta be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem működését.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy 2000-ben alapított magyar tannyelvű romániai magánegyetem. Működésének fő támogatója a magyar állam. Három oktatási helyszínen (Csíkszereda, Kolozsvár, Marosvásárhely), négy karon összesen 27 alapképzési szakon folyik a képzés. A 2011/2012-es tanévben 1959 hallgatója volt az egyetemnek. Az intézményt idén akkreditálták; 2010-ben egy 20 tagú bizottság pozitívan minősítette, az országos bizottság ezt jóváhagyta, a parlamenti döntésre pedig 2012 áprilisáig kellett várni.

Romániában az egyetemeket A, B, C kategóriák szerint csoportosították (A – kutatóegyetem; B – kutató, oktató; C – csak oktató). „Mi szeretnénk, ha a Sapientia bekerülne a második kategóriába, vagyis kutató és oktató egyetemmé nyilvánítanák. Erre vannak reményeink, hiszen a tudományos kutatás nagyon sokat számít ez esetben, s mi nem állunk rosszul e téren. A 24 magánegyetem közül Romániában a Sapientia első helyen áll a kutatás szempontjából, mégpedig úgy, hogy a kutatások 47%-át adja a Sapientia, s a maradék 55-öt a többi 26 egyetem” – hangzottak a kedvező adatok Kása Zoltántól.

„Abban reménykedünk, hogy most, amikor a Sapientia is akkreditált lesz, indíthatunk Magiszteri programokat is.”

Minden felsőoktatási intézmény esetében fontos a jól működő, fejlődő kapcsolatrendszer, mely további utakat nyit úgy a diákok, mint az oktatók számára is. A Sapientia a Babes-Bolyai Tudományegyetemmel áll szorosabb kapcsolatban, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemmel, s ez az „együttműködés” többek között abban is megnyilvánul, hogy úgy indítanak szakokat az egyetemek, hogy azok ne fedjék egymást.

„Magyarországi és szlovákiai egyetemekkel is vannak már jól működő kapcsolataink. Ezekről azonban el kell mondani, hogy nagy részben személyes kapcsolatokból alakultak ki, fejlődtek s végül intézményesültek”.

A Sapientia diákjai gyakran vesznek részt magyarországi részképzéseken, melyek azonban csak rövid időszakokra – 3-4 hét – terjednek ki. Nagyon kevés az a diák, aki egész szemesztereket vállalt. Ennek oka talán abban keresendő, hogy nem olyan könnyű elismertetni a tantárgyakat a saját egyetemen.

„Kapcsolatainkat a kutatás terén is tartjuk és fejlesztjük. Van egy szakfolyóiratunk, az Acta Universitatis Sapientiae, melynek szerkesztőbizottságban az erdélyi oktatókon kívül vannak magyarországi, szlovákiai egyetemek tanárai is. Kutatást is próbálunk közösen végezni, persze ez nem mindig könnyű, hiszen vannak olyan pályázatok, amelyekből mi kimaradunk. De a tőlünk telhetőt megtesszük.

Tehát mindenképpen igyekszünk tartani és tovább bővíteni kapcsolatainkat.”

Az előadások és a közös gondolkodás nem lehet eredménytelen. Minden alkalommal felvetődnek különböző javaslatok a hatékonyabb és eredményesebb együttműködés érdekében. Felmerült egy egységes kárpát-medencei egyetemi hálózat kialakításának ötlete, mely mindenképpen megnyitná az utat a diákok és tanárok előtt úgy az oktatás, mint a tudományos kutatás, továbbképzés terén.

Persze, mint minden, ez sem megy egyszerűen és zökkenőmentesen, de „optimistán tekintünk a jövőre”.