Neil Armstrong legkisebb lépése

A nagy ugrástól akkor még távol állt, de a legkisebb lépést a Hold felé pontosan 90 éve tette meg Neil Alden Armstrong, amikor az Ohio állambeli Wapakoneta városban világra jött.

Neil Armstrong mérnöki tanulmányait a haditengerészet ösztöndíjával kezdte meg, és pilótakiképzésben is részesült. A koreai háború alatt 78 harci bevetésen vett részt, leszerelése után repülőmérnöki, majd űrmérnöki diplomát szerzett a Dél-kaliforniai Egyetemen. Ezután az űrkutatási hivatal, a NASA elődje, a NACA alkalmazta tesztpilótaként, több mint ötvenféle repülőgépet próbált ki. Az X–15 kísérleti repülőgéppel több mint hatvan kilométer magasra jutott, miközben elérte a hangsebesség 5,74-szeresét. 1962-ben űrhajósjelölt, 1965-ben a Gemini–5 űrhajó tartalék parancsnoka lett.

Egy évvel később a Gemini–8 parancsnokaként járt a világűrben, űrhajójuk elsőként kapcsolódott össze másik űrtárggyal, egy erre alkalmassá tett hordozórakétával. A dokkolás után az űrhajó egyik hajtóműve meghibásodott, de Armstrong úrrá lett a helyzeten, így a küldetés nem fulladt tragédiába. 1968-ban ismét életveszélyes helyzetbe került, amikor egy holdmodulhoz hasonló szerkezettel végzett próbarepülésen tűz miatt katapultálnia kellett, de ezt a kalandot is ép bőrrel úszta meg. A rendkívüli helyzetekben tanúsított lélekjelenlétének nagy szerepe volt abban, hogy őt választották a holdra szállást végrehajtó Apollo–11 űrhajó parancsnokának.

Az amerikaiakat heves vágy fűtötte, hogy „visszavágjanak” a szovjeteknek, mert azok lőtték fel az első műholdat, és szovjet volt az első űrhajós is, a szovjet propagandagépezet pedig alaposan kihasználta a lehetőséget a kommunizmus felsőbbrendűségének bizonyítására. John Kennedy elnök 1961-ben bejelentette, hogy az Egyesült Államok az évtized végéig embert juttat a Holdra, s a program megvalósítása érdekében óriási erőforrásokat mozgósítottak.

A Mercury-, majd a Gemini-program után beindították az Apollo-szakaszt, a háromszemélyes űrhajócsaláddal a holdra szálló egységet, a holdkompot tesztelték. Az Apollo–10 már a Hold közelében tesztelte a holdra szállást, a manővert élesben az Apollo–11-nek kellett végrehajtania.

Az Apollo–11 1969. július 16-án, 14 óra 34 perckor indult el fedélzetén Neil Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin E. Aldrich űrhajóssal a Hold és a történelem felé. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp száz méternél is magasabb Saturn-V hordozórakéta orrában kapott helyet. Az űrhajó két és fél órát keringett a Föld körül, majd a Hold felé vezető pályára állították, és washingtoni idő szerint július 19-én 22 óra 49 perckor pályára állt a Hold körül. Armstrong és Aldrich 20-án átszállt a Sas (Eagle) névre keresztelt holdkompra és megkezdte a holdra szállást.

A művelet majdnem meghiúsult, mert a landolásra a Nyugalom tengerének nevezett, a Földről síknak tűnő tájat szemelték ki, közelebbről azonban kiderült, hogy azt kövek és kráterfalak teszik veszélyessé. Már csaknem elfogyott a kétpercnyi manőverezésre elég üzemanyag, amikor végre alkalmas helyet találtak, és jelenthették a houstoni irányító központnak: a Sas leszállt. Július 20-án este 10 óra 56 perckor (magyar idő szerint 21-én 3 óra 56 perckor) lépett Neil Armstrong első emberként idegen égitest felszínére, s elhangzott a híres mondat: „Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek.”

Húsz perccel később Aldrich is csatlakozott, a két űrhajós kitűzte az amerikai zászlót, talajmintát vett, elhelyeztek néhány műszert, egy ottlétüket megörökítő táblát és emlékérmeket az elhunyt asztronauták emlékére. A Hold felszínén, a holdkompon kívül töltött két és fél óra nagyobb részében csak sétálgattak, futkároztak és ugrándoztak. A holdkomp július 21-én 17 óra 54 perckor sikeresen felszállt és összekapcsolódott az anyaűrhajóval.

Az Apollo–11 legénysége július 24-én a Hawaii-szigetek közelében landolt a Csendes-óceánon. A Hornet anyahajó fedélzetén Richard Nixon amerikai elnök várta az űrhajósokat, akiket szinte azonnal biológiai védőruhába öltöztették és karanténba zárták, hogy az esetleges holdi baktériumokat izolálják. Augusztus 12-én „szabadultak”, miután kiderült, hogy a Holdon nincs élet. Amikor később megkérdezték Armstrongot, milyen volt a Holdon, szokásos szűkszavúságával azt válaszolta: „Érdekes hely, ajánlom.”

A holdra szállásnak 528 millió ember lehetett szemtanúja az egyenes tévéközvetítésnek köszönhetően, de a kommunista tábor országaiban „természetesen” nem vették át az adást. Az amerikaiak ötöde azonban ma is meg van győződve arról, hogy átverés történt. A kétkedők szerint a sugárzott felvételek egy titkos laboratóriumban készültek, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat, a hajtóművek által hagyott nyomok hiányát hozzák fel, a visszaszálló egységet pedig szerintük csak kilökték egy repülőgépből.

Armstrongot elhalmozták elismerésekkel, megkapta a legmagasabb amerikai kitüntetést, az Elnöki Szabadság Érdemrendet is. Még két évig a NASA tanácsadójaként dolgozott, majd 1979-ig a cincinnati egyetemen oktatott, 1982-től egy évtizeden át egy vállalkozást vezetett, 1986-ban a Columbia űrrepülőgép balesetét kivizsgáló bizottság alelnöke volt.

A történelem egyik leghíresebb űrhajósa élete végéig szerény ember maradt, kerülte a reflektorfényt, interjút csak ritkán adott, telefonját titkosíttatta. 2010-ben mégis a nyilvánosság elé lépett, az amerikai űrprogram költségvetésének megkurtítása ellen emelte fel szavát a kongresszus előtt.

Hivatalos életrajza 2005-ben jelent meg, ebből 2018-ban film is készült Ryan Gosling főszereplésével, Damien Chazelle rendezésében.

Neil Armstrong 2012. augusztus 25-én, egy szívműtét utáni komplikációkban hunyt el, a hír bejelentése után Barack Obama elnök a legnagyobb amerikai hősök egyikeként búcsúzott tőle.