Életveszélyes körülmények között élő gyermekekre bukkantak Kárpátalján

Egy kárpátaljai településen olyan gyermekekre bukkantak, akik az életüket és egészségüket veszélyeztető körülmények között éltek. Az esetről Andrij Krjucskov, az ukrán parlament emberi jogi biztosának kárpátaljai képviselője számolt be a Facebook-oldalán.

A tájékoztatás szerint a gyermekekre véletlenül figyeltek fel az ombudsmani hivatal munkatársai, miközben a régió egyik kistérségében végezték feladataikat. A család otthonában tett látogatás során megerősítést nyert, hogy a kiskorúak veszélyes körülmények között élnek.

A közvetlen veszély ellenére a helyi szolgálatok illetékes munkatársai nem tették meg időben a szükséges intézkedéseket, ezért a gyermekek még egy éjszakát a veszélyes környezetben töltöttek.

Az ombudsmani hivatal közlése szerint a felelősök megpróbálták félrevezetni a hatóság képviselőit a megtett intézkedésekkel kapcsolatban. Csak az ismételt ellenőrzést követően, amikor kiderült, hogy az illetékesek nem teljesítették kötelességeiket, emelték ki a gyermekeket a veszélyes környezetből, és szállították őket egészségügyi intézménybe.

A gyermekek jelenleg orvosi vizsgálatokon esnek át, emellett biztosítják számukra a szükséges higiéniai ellátást és a lehetséges fertőző betegségek megelőzését célzó kezeléseket.

Az illetékesek mulasztása és a történtek eltitkolására tett kísérletek miatt az ombudsmani hivatal hivatalos megkeresést küldött a Kárpátaljai Megyei Rendőrségnek, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetőjének, valamint a Kárpátaljai Megyei Ügyészség vezetőjének.

A hivatal az érintett munkatársak intézkedéseinek és mulasztásainak jogi kivizsgálását kérte.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →