A Gödöllői Szimfonikus Zenekar
1981 decemberében a gödöllői Frederic Chopin Zeneiskola mindössze 8 főt számláló tanári kamarazenekara barokk muzsikával kívánta gazdagítani a karácsonyi programok kínálatát.
E nemes kezdeményezéssel jött létre a ma már gyakran 70-80 főt számláló Gödöllői Szimfonikus Zenekar jogelődje. A zenekar 2001 decemberében ünnepelte 20 éves jubileumát.
E 20 év alatt a város kulturális életét színesítő, a fiatalokat valós értékekre nevelő együttessé, emberformáló közösséggé fejlődött, mely tartalmas, nemes kikapcsolódást nyújt nemcsak a hangversenyhallgatóknak, de a zenekari tagok számára is. A zenekar alapító tagjainak egy része ma is a zeneiskola tanára és természetesen tagja a szimfonikus zenekarnak.
Az együttes néhány évig, mint vonószenekar működött, működését 1986-tól már a város anyagi támogatása is segítette. 2010. január elsejétől a zenekar Horváth Gábort bízta meg a művészeti vezető és a vezető karmester tisztségével. Horváth Gábor a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Szent István Király Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára korábban már négy ízben vezényelte a zenekart és nagy örömmel vállalta a felkérést. Jelenleg a zenekar aktív részese Gödöllő kulturális életének és a környező települések zenei életének színesítéséért is sokat tesz.
A Gödöllői Szimfonikus Zenekar 2012. december 8-án Kárpátalján ad koncertet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, mely alkalomról bővebb információt ITT talál.
Forrás: gso.hu