Mit ad Isten

Mostanában sorra veszem észre azokat a dolgokat az életemben, amelyeket eddig evidenciának gondoltam.

Alapvető. Van. Nem is kell vele törődni. Főleg, ha mindenkinek van, akkor meg végképp. Mindig az a fontos, ami nincs. Az, mint gigantikus neonreklám villog előttem, míg, ami „evidencia” a háttérben, a sötétben, láthatatlanul és szürkén húzza meg magát. Valahogy arra jutsz mindig, hogy ha birtokolnád azt, amit most nem birtokolsz, akkor boldog lennél. Mert ugye, minden ember boldog akar lenni. Mostanában döbbentem rá arra, hogy számos olyan dolog van a birtokomban, amelyekre mások ugyanígy vágynak. És persze ezzel együtt azt gondolják, hogy ha birtokolnák azt, amit én, ők biztos boldogok lennének.

Annyira vicces rádöbbenni, hogy az alapvető szükségletek kielégítésén túl (étkezés, ruházat, szállás) mennyire nem befolyásolja boldogságérzetünket mindaz, amit birtoklunk. Egy adag finom, forró vacsora kedvenc ételemből elégedettséggel és boldogsággal tölthet el, míg a talán egy fizetésemelést csak ridegen tudomásul vennék.

Rájöttem, hogy nem az teszi az embert boldoggá, ami nem áll rendelkezésére, hanem az, hogy képes-e a boldogságra abban, amiben épp benne van. A házasságom nem attól lesz jó, hogy több pénzünk van, mint ahogyan nem attól lesz rossz, hogy kevés van. Vannak gazdag emberek, akik nem boldogok, és vannak szegény emberek, akik boldogok. Rájöttem, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mid van, hanem attól, hogy képes vagy-e értékelni azt, amid van. A házasság példájánál maradva: nem az a kérdés, hogy a te feleséged a legszebb-e a világon (mint tudjuk, ilyen nincs is!), hanem az, hogy szereted-e a feleséged vagy sem. Ha nem szereted, lehet ő a világ legszebb nője, mind hiába. Nem a hiány kitöltése tesz boldoggá, hanem a boldogság tölti ki a hiányainkat.

Érdekes, míg állandóan arra koncentrálsz, hogy mi az, ami nem áll rendelkezésedre, vagy nem elérhető számodra, addig úgy tűnik, hogy szegény vagy. Főleg ha még ehhez társul az is, hogy látszólag nálad gazdagabbakhoz méred magad. Amikor azonban elkezded számba venni, hogy mi az, amivel bírsz, egy csapásra gazdagnak érzed magad, még akkor is, ha nem hasonlítod magad össze nálad szegényebbekkel. Mindig nevetségesnek tartottam, amikor azzal próbáltak vigasztalni, hogy vannak nálam szegényebbek is. Egyrészt azért, mert ha én elégedett vagyok magammal, attól nem lesznek gazdagabbak a szegényebbek. Másrészt azért, mert nem attól leszel boldog, hogy vannak, akik kevésbé boldogak. Legalábbis normális esetben, bár ránk, magyarokra jellemző, hogy nem az tesz boldoggá, hogy valamit birtokolunk, hanem az, hogy mások nem birtokolják azt, amivel te bírsz. Lényegében azt fedeztem fel, hogy a boldogság szubjektív. Nem összehasonlítható. A boldogság elégedettség. Úgy hiszem, a gyarapodás is ebből az elégedettségből fakad. Arra építek, amim már van, és nem azt akarom megszerezni, amim nincsen. Kicsi különbség, de annál lényegesebb.

Elgondolkodtató, hogy azt mondja a Biblia: mindenért hálát adjatok. Nem csak a „ráadásokért”, nem csak azokért a dolgokért, amelyek bónuszként adatnak meg nekünk, hanem mindenért. Mindenért hálát kell adnunk, mert mindent Istentől kapunk ajándékba.