Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: órásmester
Maria Pavlovna órásmester 44 éve űzi mesterségét a Beregszász központjában lévő kis műhelyében. Vele beszélgettem.
– Honnan származik Ön, és mióta él Beregszászban?
– Donyeck megyében születtem. A férjem beregszászi születésű, s amikor feleségül vett, én is ideköltöztem. Nagyon megszerettem ezt a várost. Voltam Ungváron és Munkácson is, de az én szívemhez Beregszász mindig közelebb állt.
– Hogyan került kapcsolatba az órásmesterséggel?
– A testvérem férje űzte ezt a szakmát, tőle kezdtem el tanulni a mesterség fortélyait, de tovább is képeztem magam, többek között Minszkben voltam egy három hónapos tanfolyamon. Nem volt könnyű elsajátítani a szakmát.
1969-ben felállították ezt a kis műhelyt itt, a piac mellett, azóta javítok itt órákat.
– Általában kik jönnek Önhöz órát javíttatni?
– Sokan megfordulnak nálam az idősebbektől a fiatalabbakig, nők, férfiak és gyerekek egyaránt. Szombaton és vasárnap sok magyarországi is felkeres.
– Milyen javításokat kell elvégeznie az órákon?
– Van úgy, hogy csak elemet kell cserélnem, vagy a karóra szíját kell megjavítanom, de vannak komolyabb problémák is, amikor az óra belső szerkezete, a rugó, a csapágy vagy a fogaskerék romlik el.
– Van olyan óra, amelyet nem lehet megszerelni?
– Tulajdonképpen minden órát meg lehet javítani, ez csak alkatrész kérdése. Régen a helyi gyárból szereztem be ezeket, most van egy szállítóm, aki elhozza a megrendelt elemeket.
– Melyik volt a legrégibb, illetve a legérdekesebb óra, amely megfordult a kezei között?
– Hoztak már be hozzám több mint százéves órát, volt már nálam eredeti svájci és német óra is javítás alatt, s akadt karóra és fali óra is a javítandók között.
– Sokat változott a divat az elmúlt évtizedek alatt?
– Mindig vannak újítások. Kezdetben csak a hagyományos mechanikus-felhúzós órák voltak, aztán a ’70-es évek végén bejött a kvarcóra, amely nagyon hamar elterjedt. A sógorom, akitől a mesterség alapjait tanultam, ezekhez az új órákhoz már nemigazán értett, hiszen ezeknél más javítanivalók voltak. Az időmérők kinézete is sokat változott. Most a kövekkel kirakott, nagy számlapú, színes órák a divatosak, persze ezek nem mindig jó minőségűek. Sok a hamisítvány is.
– Önnek milyen órája van?
– Otthon van egy szép régi aranyórám, de azt nem hordom a hétköznapokban, mert nincs rajta másodpercmutató. Itt, a munkahelyemen egy nem túl szép órát használok, de ez pontosan jár, ehhez szoktam állítani a megjavított órákat.
– Meddig szeretné még űzni ezt a mesterséget?
– Hetvenkét éves vagyok, már a szemem sem a régi, a hátam is fájdogál. Összesen ötvennégy évet dolgoztam. Lassan abba akarom hagyni a munkát.
– Ki viszi tovább a szakmáját?
– Van két gyermekem, de ők mással foglalkoznak, talán majd a három unokám közül valamelyiket érdekelni fogja ez a mesterség. De van egy fiú tanítványom is, akit most avatok be a szakma rejtelmeibe.
– Köszönöm a beszélgetést! Kívánok egészséget, erőt a munkájához és az életéhez!