Ahol a tulajdon sem szent

Michels Antal beregszászi római katolikus plébános nemrég a vasárnapi misén arra kérte a hívőket, imádkozzanak az egyházközség egyik ingatlanjának tulajdonjogáért folyó per kedvező kimeneteléért. Az olvasó bizonyára tudja, hogy a római katolikusok immár nyolcadik éve harcolnak Beregszászban jogos tulajdonukért, amelytől még a szovjet időkben fosztották meg a közösséget. A küzdelem pillanatnyi állásáról Tarpai Józsefet, az egyházközség kurátorát kérdeztük.
– Az ember azt hinné, hogy a szovjetek által elvett egyházi tulajdon visszaszolgáltatásánál nincs egyszerűbb és egyértelműbb dolog a világon, mégis évek óta tart a huzavona. Miért?
– Általános probléma az egyházi ingatlanokkal, hogy még 2002-ben született egy elnöki rendelet, amely kimondja, hogy az elvett kultikus építményeket vissza kell szolgáltatni az egyházaknak. Felmerül azonban a kérdés, hogy mit tekintünk kultikus épületnek. A templom például egyértelműen kultikus építmény, de mi a helyzet a többi egyházi tulajdonnal?
Hála Istennek a beregszászi római katolikus egyházközség nem szűkölködött a szovjetkorszakot megelőző időkben, számos ingatlannal, több hektár szőlővel rendelkezett. Amikor bevonultak a szovjetek, kisemmizték az egyházat. A rendszerváltást követően felmerült a kérdés, mi legyen ezzel az egyházi tulajdonnal, az ukrán jogszabályok azonban nem rendelkeztek egyértelműen ebben a kérdésben. Ennek tudható be, hogy az elmúlt években egyházközségünk számos ingatlanát visszakapta ugyan, de az azokat használó polgárok szinte azonnal kétségbe vonták a tulajdonjogunkat, s azóta is folyik a pereskedés.
– Mely ingatlanokról van szó?
– A mai Rákóczi téren, a templom közvetlen közelében álló épületekről beszélünk. Miután kisajátították a szovjetek, bérlakásokat alakítottak ki bennük, melyekbe lakók költöztek. Ezeknek a lakóknak, illetve utódaiknak egy része máig nem hajlandó elhagyni a tulajdonunkat képező épületeket, lakásokat, illetve a bérlők az egyházat sem hajlandók elismerni tulajdonosnak. Némelyik ingatlan esetében ez a probléma időközben magától megoldódott, hiszen használóik örökös nélkül haltak meg, más esetekben viszont máig folytatódik a pereskedés. Most éppen a Rákóczi tér 6. szám alatti épület 3. számú lakása miatt állunk perben.
– Miért?
– Tudni kell, hogy még 2010-ben kompromisszum született a város és az egyház között, melynek értelmében az üresen álló ingatlanokat visszaszolgáltatják, s a többi is visszakerül a tulajdonunkba, amint megüresedik. A szóban forgó lakás akkor üresen állt, így visszakaphattuk. Akadt azonban, aki igényt támasztott az ingatlanra azon az alapon, hogy mivel édesanyja korábban az épületben lakott, így jogában állt volna privatizálni a lakást, bár ezt végül is nem tette meg. Csakhogy 2010-ben az épület tulajdonjogát végérvényesen átadták az egyháznak, márpedig tudjuk, hogy a tulajdon a világon mindenütt sérthetetlen. Igen ám, de Ukrajnában meglehetősen zavaros a jogi helyzet, a törvények nemegyszer ellentmondanak egymásnak. Egy hasonló jogi hézag miatt egyszer már vissza is vették az ingatlanjainkat.
– Mire hivatkoztak?
– A már említett 2002. évi elnöki rendelethez, mely az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról intézkedik, kapcsolódik egy olyan rendelkezés is, melynek értelmében a megyei állami adminisztráció mellett működő speciális bizottság hivatott eldönteni, hogy mi szolgáltatható vissza az egyházi tulajdonból. Egyházközségünk még jóval az én kurátorságom előtt írásban kérte a szóban forgó bizottságtól a szovjetek által elvett ingatlanjaink visszaszolgáltatását. Levelünkre az a válasz érkezett, hogy a bizottság nem adhatja vissza az ingatlanokat, ezt csupán az teheti meg, aki abban a pillanatban birtokolja. A tulajdonos akkor Beregszász városa volt, hiszen kommunális lakásokról beszélünk. Beregszász önkormányzata át is adta nekünk a szóban forgó ingatlanokat, de az egyház perlői utóbb éppen arra hivatkoztak, hogy az elnöki rendelet értelmében nem az önkormányzatnak kellett volna átadnia az ingatlanokat, hanem az említett megyei bizottságnak. Sajnos e jogi hézag miatt már 2010-ben született egy olyan bírósági végzés, amely kimondta, hogy a Rákóczi téri ingatlant szabálytalanul adták át az egyháznak, de mi fellebeztünk, így az ítélet nem jogerős.
– Milyen ítéletre számít a mostani ügyben?
– A lembergi adminisztratív fellebbviteli bíróság előtt többek között azt igyekszünk bizonyítani, hogy az ingatlant nem ajándékba, adományként kaptuk vagy kompenzációként valamely más ingatlanunkért, hanem az egyház saját egykori tulajdonát kapta vissza. Reményre adhat okot, hogy a szóban forgó hölgy, aki el akarja perelni a tulajdonunkat, 2005-2006-ban egyszer már beperelte a várost emiatt, akkor azonban elveszítette a pert, mivel a bíróság kimondta, hogy a felperes korábban privatizált egy másik ingatlant, ráadásul nem is lakott a vitatott, tulajdonunkat képező lakásban, így privatizálni sem állt jogában azt.
– Véleménye szerint ennek tudatában mi értelme a további pereskedésnek a felperes részéről?
– Úgy érzem, hogy az egyházközségünk ellen irányuló lépésről van szó, hiszen így továbbra sem tudjuk használni a jogos tulajdonunkat. Jelenleg az a sajnálatos helyzet, hogy a pereskedések miatt gyakorlatilag be sem tudunk jutni a saját épületeinkbe. Azok a szomszédok pedig, akik vagy privatizálták a lakásaikat, vagy bérlőkként laknak még ott, sajnos ellenszenvvel viseltetnek egyházközségünk iránt, mondhatni összefogtak ellenünk. Ez az állandó pereskedés, jogi rendezetlenség viszont akadályozza annak a tervünknek a megvalósítását, hogy az egyházi intézményeket a templom köré összpontosítsuk, rendezzük végre azt a területet, amely meggyőződésünk szerint a város egyik lelki-szellemi központja lehetne.
– Hogyan tovább?
– Van ugyan olyan tulajdonjogi ügyünk is, amelyet kénytelenek voltunk a strasbourgi bíróság elé vinni, alapvetően azonban azt mondhatom, hogy miután a város 2010-ben ismételten, immár „szabályosan” átadta nekünk ingatlanjaink egy részének tulajdonjogát, egyházközségünk megbékült azzal a helyzettel, hogy egyelőre nem használhatja a lakások egy másik részét, mivel az ott-lakóknak az önkormányzat egyelőre nem tud cserelakást biztosítani. Azt várjuk, hogy a város idővel azokat is átadja a számunkra. Négy lakást időközben privatizáltak a lakóik, így ezekkel vélhetően most már nemigen tudunk mit kezdeni.
– Mikor, miként privatizálták ezeket a lakásokat?
– Azt követően, hogy a bíróság megsemmisítette a lakások átadására vonatkozó önkormányzati döntést, s így azok ismét városi tulajdonba kerültek, tehát 2010 táján.
– Vagyis elmondható, hogy kihasználva egy jogi kiskaput megfosztották az egyházat jogos tulajdonától?
– Ez a helyzet, hiszen az egyház eredetileg nem a lakók által privatizált ingatlanokat próbált meg visszaszerezni, a lakások privatizációjára azután került sor, hogy a bíróság megsemmisítette az egyházi tulajdon visszaadására vonatkozó városi tanácsi döntést.