Múltunk ismerete nélkül nem lehet jövőt építeni
Viharos gyorsasággal alakul át a körülöttünk lévő világ. A korábbi generációk mindennapi életéről, használati tárgyairól a mai fiatalok sok esetben semmit nem tudnak. El sem tudják képzelni, hogy egykor nagyszüleik és dédszüleik otthon fontak, szőttek, kenyeret dagasztottak és sütöttek, számtalan olyan tevékenységet folytattak, s közben olyan szerszámokat használtak, amelyekről sokan ma már azt sem tudják, hogy mire valók.
Falvainkat ószeresek, régiségkereskedők járják, akik felvásárolják a települések múltjának utolsó tárgyi emlékeit is. Ez ellen próbáltak tenni az ungvári járási Palágykomorócon, ahol 2012. október 17-én Andrejcsák Beáta, a Palágykomoróci Kenguru Alapítvány és a helyi Örökzöld Nyugdíjasklub vezetője összefogva húgával, Andrejcsák-Tóth Anettával, a KMKSZ Palágykomoróci Alapszervezetének elnökével létrehozták a tájházat.

„A kiállításon az egykori falusi élet megmaradt tárgyi emlékei közül bölcsőket, régi bútorokat, konyhai eszközöket, cserépedényeket, szerszámokat, a kenyérsütéskor és a kender megmunkálásakor használt eszközöket, szőtteseket és még sok mindent láthat, aki betér. Vannak régi könyveink is, ide került Gencsi Béla egykori református püspök könyvtárának egy része. Viszont a kiállítótér már most is szűkös, például egy szövőszék rendeltetésszerű felállítására nincs is hely, ugyanakkor egyre több a felajánlott, kiállítandó tárgy. Ideális az lenne, ha egy régi parasztházban sikerült volna tájházat kialakítani, de arra nem volt lehetőségünk – mondja Andrejcsák Beáta –, viszont a kiállításnak helyt adó épület a XIII. századi református templom mellett található, ahol a budapesti Teleki László Alapítvány szakemberei pár éve középkori freskókat tártak fel. A templom a legtöbb Kárpátalját bemutató útikönyvben szerepel, sok turista látogat el miatta hozzánk. Mi abban bízunk, hogy aki Palágykomorócra jön, az egyúttal megtekinti majd a falu múltját bemutató kis múzeumunkat is, amely jelenleg minden hétköznap nyitva tart helyi idő szerint 10 és 14 óra között, de igény esetén bármikor kinyitjuk. Egyelőre csak a falu lakói látogatják, jártak már nálunk a helyi óvodások és az alsó osztályos tanulók is, akiknek falukutatás-órát tartottak itt a tanítóik.
Andrejcsák-Tóth Anetta: „Az épület felújítását a családunk vállalta magára, illetve támogatást kaptunk a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetétől. Pályáztunk is a Bethlen Gábor Alapnál, de mivel az épület tulajdonjoga nem rendezett, emiatt nem kaphattuk meg a pályázaton elnyert támogatást. Ez az épület ugyanis a református egyházközség tulajdona volt egykor, amit most megpróbálnak visszaszerezni. Számunkra az volna a legjobb, hogyha ez minél gyorsabban sikerülne nekik, és ezáltal lehetőségünk nyílna arra, hogy pályázatok révén fejlesszük ezt a közösségi házat, ahol a tájház mellett teleházat és KMKSZ-fogadóirodát is kialakítottunk, a nyugdíjasklub tagjai is itt tudnak összejönni.
Addig is minden palágykomoróci lakost arra kérünk, hogy jöjjön és nézze meg ezt a kiállítást, és ha tudja, gazdagítsa a falunk múltját feleleveníteni igyekvő tájházat. Szívesen látunk minden érdeklődőt!
