Megreguláznák a felsőoktatást?

Az utóbbi napokban-hetekben az új felsőoktatási törvény tervezete kezdi borzolni a kedélyeket – mindenekelőtt persze az érintettekét, azaz a diákokét és a tanárokét.

Hogy egészen pontosak legyünk, valójában mindjárt három tervezetről kell beszélnünk, hiszen a hatalom, a Régiók Pártja tervezetén kívül benyújtotta a saját elképzeléseit a törvényhozásban az ellenzék és a Zhurovszkij csoportja néven emlegetett tömörülés is. Azonban mint azt Julija Dub, a Regionális Kezdeményezések Alapítványa (FRI) ungvári városi szervezetének helyettes vezetője minapi sajtótájékoztatóján megjegyezte, egyik dokumentum sem tökéletes, s így nem is javasolják módosítások nélküli elfogadásukat.
Mihajlo Lebegy, az FRI szakembere konkrét példákkal illusztrálta a dokumentumok hiányosságait, mindenekelőtt a kormánypárt tervezetét. A sajtótájékoztatóról beszámoló zakarpattya.net.ua szerint elhangzott többek között, hogy ha a Kivalov–Kaletkin-féle tervezet törvényerőre emelkedne, komoly problémák jelentkeznének a diákösztöndíjak odaítélése terén. Az ösztöndíjakról ugyanis a továbbiakban az adott felsőoktatási intézmény tudományos tanácsa döntene, s nem a Miniszteri Kabinet, mint jelenleg – közölték. „Ebben az esetben nincs garancia arra, hogy nem lesz igazságtalanul ösztöndíj felszámolva a kedvenceknek… így könnyen lehet manipulálni ezekkel a dolgokkal” – állítja Mihajlo Lebegy.
Egy másik kérdéssel, a diákoknak a felsőoktatási intézményből történő kizárásával kapcsolatban az oktatási szakember rámutatott, hogy a kormánypárti tervezet értelmében a hallgató a jövőben kizárható lenne az intézmény alapszabályának és belső szabályzatának megsértése miatt. Azonban számos felsőoktatási intézmény alapszabálya ma is ellentmond a hatályos felsőoktatási törvénynek – mutatott rá.
Már jelenleg is előfordul, hogy diákokat fiktív okok miatt zárnak ki, állítja Lebegy, ám egyelőre a hallgatók kiállhatnak a jogaikért vagy úgy, hogy vitába szállnak a tanárral vagy a bíróság előtt. Az egyik kijevi felsőoktatási intézményben például kimondták, hogy nem szabad politikával foglalkozni, azt azonban nem határozták meg, hogy mit értenek ezen – hangzott el. A szakember szerint a gyakorlatban is alkalmazták már ezt a szabályt, s nemcsak valamely politikai párt tagjával szemben, hanem társadalmi aktivistákkal, cikkei miatt újságírószakos diák esetében is.
A belső szabályzatokkal még rosszabb a helyzet, véli Lebegy, hiszen azokat akár egyetlen ember, például a rektor is jóváhagyhatja.
További kényes pont a szerződéses hallgatók tandíja – írja a zakarpattya.net.ua. Mint a cikkből kiderül, a Régiók Pártja képviselői által benyújtott törvénytervezet lehetővé tenné, hogy a jövőben gyakorlatilag bármikor és bármilyen mértékben emelhető legyen a tanulás ára.
Szvjatoszlav Babiljának, az Opora civil hálózat kárpátaljai szervezete vezetőjének meggyőződése, hogy mindenképpen „szükség van változásokra, különben degradálódik a felsőoktatás Ukrajnában”. „Emlékeznek az ösztöndíjakkal kapcsolatos helyzetre nálunk az UNE-n (Ungvári Nemzeti Egyetem – a szerk.), amikor megemelték az ösztöndíj-pontszámot? Akkor hihetetlen volt a felzúdulás. Így most is fellázadnak az emberek, ha megértetik a fiatalsággal, hogy e törvénytervezett miatt, ha az jogszabállyá válik, annak adnak majd ösztöndíjat, akinek szükségesnek fogják tartani. Bár eléggé banálisan hangzik, de ez az egyik fő ok, amiért nem lehetnek közömbösek. Vagyis attól függ, tiltakozásba kezdenek-e a diákok, hogy mennyire fogják érzékelni a veszélyt” – hangsúlyozta Szvjatoszlav Babilja.
Szavai szerint ez a kérdés valójában nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat is érinti. Hiszen a törvénytervezet az óraszám növelését írja elő – tudósít a portál.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a felsőoktatási törvény vitája április tizedikén egy újabb közönségfórummal folytatódik Ungváron, s nem ártana, ha a diákság minél nagyobb számban venne részt azon, mivel jelenleg a kárpátaljai felsőoktatási intézmények vezetői a Kivalov-Kaletnyik-féle törvénytervezetet javasolják alapként elfogadni – zárul a zakarpattya.net.ua beszámolója az ungvári sajtótájékoztatóról.
Mint emlékezetes, a kárpátaljai ukrán nyelvű ellenzéki sajtó szerint az Ungvári Nemzeti Egyetemen már tavaly ősszel felmerültek elképzelések arra vonatkozóan, hogy az egyetem és az egyes karok saját hatáskörben dönthetnének az állami ösztöndíj odaítélésének feltételeiről, illetve a tanulmányi ponthatárról. Akkor azonban a közvélemény és politikusok tiltakozására a kérdés gyorsan lekerült a napirendről. Az eset kapcsán ugyanakkor egyes szakértők felvetették, hogy nem kizárt, az ungvári egyetemi vezetők túlbuzgósága mögött esetleg egy be nem vallott kormányzati szándék sejlik fel. A hatalompárt részéről a parlamentben benyújtott felsőoktatási törvénytervezet ugyancsak ezt a szándékot látszik alátámasztani.
Hét
Kárpátalja.ma