Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: orvos

„Ha teljesítem és nem szegem meg eskümet, adassék meg nekem, hogy örömömet lelhessem életemben és hivatásomban, mindig elismerésben részesülhessek minden ember részérõl; ha viszont fogadalmamat megsértem és hamisan esküszöm, akkor az ellenkezõ sors jusson nekem osztályrészül.” (Részlet a hippokratészi eskü szövegéből)
Magasztos sorok ezek, de csak az tudja igazán, hogy mennyi elszántságot és kitartást kíván az orvosi pálya, aki maga is ezt a hivatást gyakorolja.
Minya József, a tiszaújlaki Keresztyén Egészségügyi Központ belgyógyásza tizenöt éve dolgozik az egészségügyben. Vele beszélgettem.

– Mit kell tudni a gyermekkoráról?
– A Nagyszőlősi járásban, Tiszapéterfalván születtem. A szüleim egyedüli gyermeke voltam. Édesanyám földrajz szakos tanárnőként, édesapám főenergetikusként dolgozott. Magam a tiszújlaki ukrán tannyelvű középiskolába jártam, ott érettségiztem 1984-ben.
– Honnan származott ennek a hivatásnak a gondolata?
– 15-16 éves lehettem, amikor eldöntöttem, hogy orvos leszek. A családunkban több orvos is volt, ugyanis az édesanyám és a nagyapám egy-egy testvérének is ez volt a foglalkozása. Talán tudat alatt ez is befolyásolt a későbbi pályaválasztásomban.
– Melyik egyetemre jelentkezett?
– Érettségi után teljesítenem kellett a kétéves sorkatonai szolgálatot, s csak utána adhattam be a felvételi kérelmemet az Ungvári Állami (ma Nemzeti – a szerk.) Egyetem orvosi karára. Nehezebb volt, mint amire számítottam. Nem sikerültek a felvételi vizsgáim, de nem adtam fel. Végül hetedik próbálkozásra bejutottam az egyetemre, ahol 1998-ban szereztem diplomát.
– Ugyanebben az évben meg is házasodott.
– A feleségemmel, Jolikával 15 éve vagyunk házasok. Három gyermekünk született: Tamás tizenkettő, Szabolcs kilenc-, Fruzsina hétéves. Jolika gyógyszerész–vállalkozó, másfél éve önállóan működtet egy patikát Tiszapéterfalván.
– Hogyan indult az orvosi pályája?
– Friss diplomásként Csernyihiv megyébe akartak küldeni, a csernobili katasztrófa külső övezetének közelébe, de akkoriban már családos ember voltam, s nem fogadtam el az állást. Végül a Beregszászi Járási Kórházban kezdtem el dolgozni.
– Közben szakvizsgát is tett.
– A családorvosi szakvizsga letétele után öt évet a Borzsovai Családorvosi Rendelőintézet főorvosaként dolgoztam, illetve én láttam el a mezővári betegeket is. Ezenkívül három éven át gondoztam a szintén Mezőváriban lévő Beregszászi Járási Szociális Osztály Öregek és Rokkantak Otthonának bentlakóit. Emellett Nagymuzsalyban vállaltam helyettesítést. Ez nehéz időszak volt. A családommal Péterfalván éltünk, onnan jártam át a beregszászi járási rendelőkbe. A közlekedés pedig akkor sem volt jobb, mint manapság.
– Hogyan került kapcsolatba mostani munkahelyével, a tiszaújlaki Keresztyén Egészségügyi Központtal?
– A tiszaújlaki rendelőintézet a munkácsi egészségügyi központ bővítéseként nyílt meg 2002-ben. Az volt a cél, hogy a helyi és a környékbeli betegek anyanyelvükön tudjanak orvosi segítséget kérni, s megfelelő, magas színvonalú gyógykezelésben részesüljenek. Engem 2005-ben kerestek meg a munkácsi kollégák azzal a kéréssel, hogy mint belgyógyász szakorvos vállaljak munkát az intézetben. Két éven át heti két alkalommal, 2007 óta pedig teljes munkaidőben fogadom a betegeket.
– Milyen szempontok vezették, amikor elfogadta az állást?
– Döntő érv volt a tiszaújlaki munkahely mellett a lakhelyemtől való lényegesen kisebb távolság, de a szakmai szempontok – felszerelt rendelő, megfelelő laborvizsgálat – is szerepet kaptak a választásomban. A központ felszerelt: EKG-, ultrahang-, röntgen- és laborvizsgálatot egyaránt tudunk végezni. Családorvos, belgyógyász, nőgyógyász, onkológus áll a betegek rendelkezésére. Emellett a páciensek magyarországi vizsgálatának, műtétjének és gyógykezelésének megszervezésében is részt veszünk a Kőszikla Alapítvány segítségével.
Az sem mellékes, hogy az intézet keresztény szellemiségű, s családommal gyakorló görögkatolikus vallásúak vagyunk.
Ugyanakkor a beregszászi éveimre is szívesen gondolok vissza, a kollégák többségével ma is tartom a kapcsolatot.
– Milyennek látja az egészségügy helyzetét Ukrajnában?
– Az elmúlt évtizedekben az orvosok megbecsültsége sokat romlott. Ez az állami intézkedéseknek is „köszönhető”. Nincs meg a megfelelő anyagi háttere sem az egészségügynek.
– Érdemes az orvosi pályát választani?
– Mindenképpen. Engem boldoggá tesz, ha sikerült egy beteget meggyógyítanom. Mindegy, hogy hálás-e érte vagy sem. Sajnos nem tudunk mindenkin segíteni, de az a fontos, hogy lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, lehetőleg minél kevesebb hibával. Nekem ez a célom.
– Köszönöm a beszélgetést!