Lévai Aliz Mária: Pocsolyák és altatódalok, csontok és tölgyfák árnyékában

Váratlanul jön február,
nem emlékszem a tegnapi,
még ránctalan arcomra.
Messzi földön,
idegenek csapdájában vagyok,
ahol az esti séták nyugalmát
felváltja a pánik.
Egyévnyi eső sűrűsödik percekbe,
és pocsolyák ragadnak bokán.
Ahol egy anyuka puskalövés hangjára
dúdol altatódalt,
mert szavait ellopták ajkáról.
Messzi földön,
idegenek csapdájában vagyok,
elfelejtem, a világ nem áll meg, amíg elsorvadok.
Elfelejtem, a fogak kihullnak a szájból,
és két kézzel kell ragaszkodnom mindenhez,
míg csontok nem leszünk
az ősi tölgyfa alatt, melyet elődeim
azért ültettek frissen vetett gyepbe,
hogy otthon legyünk,
még árnyékban is.

Forrás: Eső 2024/2

(Nyitókép: Pixabay)