Négyszázötven éve született Szenczi Molnár Albert

A magyar reformátusság napjainkig az ő zsoltároskönyvét használja Los Angelestől Melbourne-ig, vasárnaponként az ő átköltéseit éneklik a gyülekezetek. Példátlan, hogy zsoltárai a magyar vallási életet és a magyar irodalmat ennyire áthatják 1607-től egészen a jelenkorig! – emelte ki a 450 éve született Szenczi Molnár Albert munkásságával kapcsolatban Imre Mihály debreceni irodalomtörténész, reformációkutató.

Szenczi Molnár Albert a reformáció magyarországi történetének és a humanista protestáns polgári irodalom jelentős alakja. A témában korábban a Reformátusok Lapjának nyilatkozott Imre Mihály debreceni irodalomtörténész, reformációkutató. Szenczi Molnár református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító volt. A XVII. században rendkívül sokat tett a magyar tudományos és irodalmi életért. Kulturális misszióját mindenekelőtt a tudományos és közvetítő tevékenységben látta. Fő célja az volt, hogy a protestantizmus szellemi közkincsét közvetítse a magyar reformátusoknak, a magyarság szellemi színvonalát fölemelje a nyugati példaképek rangjára, ugyanakkor a nyugati népeknek bemutassa a magyar nyelv és szellem teljesítményeit. Legfontosabb műveiként szótárát, nyelvtanát és zsoltárfordításait tartjuk számon.

Szenczi Molnár Albert 1574. augusztus 30-án a Pozsony környéki kis mezővárosban, Szencen született. Szülővárosában kezdte tanulmányait, majd Győrben, Göncön és Debrecenben tanult. Göncön Károli Gáspár környezetében tanúja lehetett a Vizsolyi Biblia fordításának és kinyomtatásának. 1590-ben németországi tanulmányútra indult, ezzel kezdetét vette több évtizedes vándorélete. Először Wittenbergbe, majd Heidelbergbe ment. Tanulmányait később Strasbourgban folytatta, de mint kálvinistát elüldözték. 1596-ban bejárta Svájcot, végiglátogatta a kálvinista városokat, és három hónapos utazást tett Itáliában. 1599-ben rövid időre hazalátogatott, de visszatért Németországba. 1603-ban fél év alatt elkészítette latin–magyar és magyar–latin szótárát, amelyet Rudolf császárnak ajánlott. 1607-ben látott napvilágot zsoltároskönyve, amely a mai napig meghatározza a protestáns gyülekezeti éneklést.

Barátainak közvetítésével elnyerte Móric hesseni fejedelem támogatását, és Marburgba költözött. Itt előbb Károli Gáspár bibliafordítását dolgozta át. Szenczi 1604-ben írta latin nyelvű magyar grammatikáját, amelyet 1611-ben újból kiadott görög szójegyzékkel bővítve. Ez az első teljes, mondattant is tartalmazó magyar nyelvtan. 1611-ben megházasodott, feleségül vette Kunigunda Ferinariát (Wildpräter), Oppenheimbe költözött, és a Biblia második, függelékekkel bővített kiadásán dolgozott. Jelentős irodalom- és tudományszervező tevékenységet is folytatott.

Munkáinak visszhangja támadt Magyarországon is, és többen igyekeztek őt hazatérésre bírni. Lelkészi hivatalt vállalt a Dunántúlon és Komáromban, majd Erdélybe utazott Bethlen Gáborhoz, végül visszament Németországba. Úgy vélte, magyar kulturális-irodalmi misszióját csak német földön tudja megvalósítani. 1624-ben elkészítette Kálvin fő teológiai művének, az Institutiónak a fordítását.

1624-ben Bethlen Gábor meghívására végleg hazatért Magyarországra. Egy ideig Kassán élt, feltehetőleg tanárként, majd 1629-ben Bethlen Kolozsvárra rendelte. Művelődéspolitikai és diplomáciai kérdésekben vette igénybe szolgálatait. Bethlen halála után, élete utolsó kolozsvári éveiben elszigetelődött és elszegényedett, bár külföldi kollégái továbbra is számon tartották.

1634 januárjában, hatvanéves korában pestisben halt meg Kolozsváron. Nyughelye a Házsongárdi temetőben van.

Forrás: reformatus.hu