Megye II: háromgólos győzelemmel folytatta a Beregvidék SC

A kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Beregvidék SC a sereghajtó Őrdarmai Líder FC-t (Sztorozsnica) látta vendégül, és aratott sima, háromgólos sikert a beregszászi Barátság Stadionban. Az ifjúsági együttesek összecsapása gól nélküli döntetlennel végződött.

A forduló alsóházi rangadóján a Beregvidék SC az utolsó helyen álló Ung-vidéki Őrdarmai Lídert fogadta a Barátság Stadionban. A hazaiak már a mérkőzés 14. percében megszerezték a vezetést, majd a második félidőben öt perc alatt kétszer is betaláltak, ezzel kiütéses, 3–0-s győzelmet arattak Ohár Románék, amivel két helyet sikerült feljebb zárkózniuk a tabellán.

A forduló előtt a beregszásziakkal azonos pontszámmal rendelkező Perecsenyi FC a dobogóért küzdő Munkácsi SC-t látta vendégül. A találkozón a munkácsiak hétszer is betaláltak, bár egyszer a saját kapujukba, de így is hatalmas kiütéses győzelemmel térhettek haza. A vendégek győzelemükkel egy újabb lépést tettek a dobogós helyekért folytatott harcban.

A szintén a dobogóért küzdő Unggesztenyési Csillag FC az Ilonokújfalui Csillaggal mérkőzött meg, akik az elmúlt három fordulóban lendültek formába. A vendégek lendülete továbbra is tart, hiszen a 16. percben vezetéshez jutottak. Igaz, még az első félidő hajrájában sikerült pontot mentenie a hazai gárdának, több gól pedig már nem született, így pontosztozkodással zárult a találkozó.

 Az Unggesztenyési Csillag-SPAR FC hazai környezetben lépett pályára a listavezető Alsókaraszlói FC (Zariccsja) ellen. A találkozón öt gól született, és az Ung-vidékieknek sikerült otthon tartaniuk a három pontot. A forduló rangadóját követően a hazaiak megerősítették dobogós helyezésüket, a vendégeknek pedig még korántsem biztos a bajnoki címük.

A tabellát még mindig az Ilosva-vidéki Alsókaraszlói FC vezeti, de már csak három pont az előnyük az Unggesztenyési Csillag-SPAR és a Munkácsi SC előtt. A Beregvidék SC feljött az ötödik helyre, egy ponttal megelőzve az Ilonokújfalui Csillagot, és hét ponttal a sereghajtó Őrdarmai Lídert.

Az ifjúsági csapatok versenyében szintén az Alsókaraszlói FC a listavezető (34 pont), megelőzve az Unggesztenyési Csillag-SPAR FC-t (28 pont) és az egyaránt 19-19 pontos Munkácsi SC-t, illetve a Beregvidék SC-t.

Megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság, 12. forduló:

Beregvidék SC – Őrdarmai Líder FC 3–0

Perecsenyi FC – Munkácsi SC 1–6

Unggesztenyési Csillag FC – Ilonokújfalui Csillag FC 1–1

Unggesztenyési Csillag-SPAR FC – Alsókaraszlói FC (Zariccsja) 3–2

A bajnokság állása:

Hely:CsapatMérk.Győz.Dönt.Ver.Gólkül.Pont
1.Alsókaraszlói FC (Zariccsa)1273219-924
2.Unggesztenyési Csillag-SPAR FC (Linci)1263321-1121
3.Munkácsi SC1270520-1021
4.Unggesztenyési Csillag FC (Linci)1254318-1419
5.Beregvidék SC (Beregszász)1243524-2715
6.Ilonokújfalui Csillag FC (Onok)1242619-2614
7.Perecsenyi FC1233616-2612
8.Őrdarmai Líder FC (Sztorozsnica)1222813-278

Nyitókép: Babják Zoltán/Facebook

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma