Elcsépelt változás

A változás elcsépelté vált. Talán mindig is az volt, mostanra már biztos, hogy az lett. A legtöbb ember évente legalább egyszer megpróbálja: január egytől most már lejárok a terembe/több időt töltök a szeretteimmel/kevesebbet képernyő előtt/találok végre valami értelmet az életemnek. És a sort még rengeteg fogadalommal folytathatnánk. Azzal, amit megfogadunk akkor, amikor már megint nem tudunk magunkra nézni valamilyen bűn után, amit annyiszor hátra akartunk hagyni. Azzal, amikor már megint megbántottunk valakit, akit soha nem akartunk. Azzal, amikor már megint eltávolodtunk arról az útról, aminél annyit fogadkoztunk, hogy nem akarunk.

Ezután jönnek a próbálkozások a megoldásra. A századik youtube videó arról, hogy hogyan szedd rendbe az életed, és hogyan változtass. A sokadik fogadkozás önmagadban, hogy mostantól másképp csinálod. Az akaraterőd összeszedése, a fogaid összeszorítása, a lelked megacélosítása. Talán még imádkozik is érte az ember. Na, így már biztos sikerül. Aztán persze nem.

Ebbe meg elég gyorsan bele lehet fáradni. Már maga a próbálkozás lesz az a változás, amit nem tudunk letenni, hiszen újra és újra neki kell futnunk. Megunjuk, belefáradunk, klisévé válik, feladjuk. Miért próbálkozzunk, ha úgyis elbukunk?

A hónap témája a megújulás, különös tekintettel a reformációra, ha már október van. Sok szép dolgot kötünk a reformáció ünnepéhez: megújulást, újrakezdést, a reményt arra, hogy valami, ami nagyon rosszul működik, abból lehet valahogyan nem csak egyszerűen használhatót faragni, hanem valami olyat, ami valóban betölti a szerepét: rámutat Istenre. Persze ezeket is számtalan elbukott próbálkozás előzte meg. Az pedig, hogy Isten akkor odaállt az egyház megújításának ügye mögé, reményt ad arra, hogy talán még ma is sikerül. Ez az egész megújítósdi persze nem itt kezdődött.

Jézusnak az első történeteit olvasva, legyen szó akár tanításairól, akár a gyógyításairól, akár arról, hogy hogyan hívja el a tanítványokat, azt látja az ember, hogy egy nagyon egyszerű okból kezdték el őt követni: azért, mert változást hozott az életükbe. Nem tudjuk, hogy kik ismerték fel azonnal, hogy Ő Isten Fia, vagy az a Megváltó, aki a próféciákban volt megígérve. Akik értenek hozzá, annyit mondanak, hogy kevesen. Nem tudták ki Ő, azt látták, hogy képes olyan dolgokat végrehajtani, amiket más nem. Látták, hogy amit mond, amögött hatalom áll, olyan hatalom, ami képes életeket megváltoztatni. Látták és átélték azt, hogy meggyógyulnak olyan betegségekből, amire korábban esélyük nem lett volna. Átélték azt, hogy legyen szó életük bármilyen reménytelenségéről is – van kiút. Mert a vak látott, a béna járt, akik pedig az életük ürességére keresték a választ, megkapták Jézus szavaiban. Azok, akik ezernyi neves gyógyítótól, és lenézett kuruzslótól kértek segítséget. Akik ezerszer próbálták maguk is megoldani a dolgaikat.

Bármennyire is klisés az, hogy az Istennel való kapcsolat megváltoztatja az embert, attól még igaz. Ahogyan ott és akkor változást hozott a követése, úgy történhet ez meg a saját életedben is. A bukás ugyanúgy jelen lesz, de pont annak a ténye, hogy nem egy vesztes harcot kell vívnod szabadíthat fel arra, hogy újra próbálkozz. Ami által a változás nem az lesz, amivel próbálkozni sem érdemes, vagy ami önmagáért való. Hanem egy küzdelem, ahol annak a ténye, hogy nem egy vesztes harcot folytatunk, szabadíthat fel arra, hogy újra felálljunk, és megpróbáljuk azt, amiben lehet, hogy el fog bukni, de ígéretünk van arra nézve, hogy egyszer biztos lesz változás.

Ezért bízhatunk mi is abban, hogy bármennyire is elcsépelt, de lehet változás az életünkben.

Rózsa Dávid

Forrás: teso.blog