Korrupt orvosokat lepleztek le Kárpátalján

A hatóság munkatársai őrizetbe vettek két kardiológust Ungváron, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis dokumentumokat állítottak ki katonaköteles férfiaknak – tudatta a Kárpátaljai Megyei Ügyészség július 3-án.

A vád szerint a kardiológiai osztály vezetője egyik beosztottjával összejátszva szívbetegséggel kapcsolatos, fiktív iratokat állított ki. A két orvos a dokumentumokért cserébe állítólag 1 400 dollárt kapott az egyik ungvári lakostól.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi először ezer dollárt, majd további 400-at adott az orvosoknak.

A Técsői járásban egy helyi kórház tüdőgyógyászati osztályának orvosát állították elő, aki a nyomozás szerint 2 500 dollárért állított ki hamis dokumentumokat katonaköteles férfiaknak.

A nyomozás során 13 házkutatást tartottak a gyanúsított lakóhelyén és munkahelyén, valamint négy másik orvosnál. A házkutatások során iratokat, valamint 52 ezer dollárt, 1 120 eurót és 88 ezer hrivnyát foglaltak le.

A rendőrség vizsgálja, hogy kik segítették az orvosi dokumentumok meghamisítását.

A gyanúsítottakat őrizetbe vették. Ha bebizonyosodik a bűnösségük, akár 10 évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik őket.

Kárpátalja.ma

Kapcsolódó: