Vaszil Huszti: Az idő

Ifjontian dobog a szív,
ám a mindennapok elviszik a tavaszt,
Alighanem mindenkinek úgy tűnik:
A teljes fiatalságot leírják…
Még egy kissé a tanulmányaimnál maradok,
Tanulok még hibáimból egy kissé…
Csengőn, vidáman, s visszhangzón
jár az ifjúság az iskolaruhákban,
ám az idő hirtelen öregkorrá éget irgalmatlanul.
A fiatalság visszhanggá válik,
s eme echo menekül, majd elmúlik…
Nem enged egy jottányit sem,
nem irgalmaz, ám újra nem ismételhető
az elvesztegetett nap pillanata.
Körülveszi a nyugtalanság fáradozásaimat s napjaimat.
Ideje alkotni. Ideje szeretni.
Nem elszalasztván…

1990

Kudla György fordítása

Forrás: Együtt 2002/2

Nyitókép: Pixabay