Könyvajánló: Fehérbe fogyó láng

Czébely Lajos: Fehérbe fogyó láng (Régi és új versek). Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2013.

Czébely Lajos (Visk, 1951. október 29.) költő, helytörténész és pedagógus. 1968-ban a Viski Magyar Középiskolában érettségizett, majd sikeresen felvételt nyert az Ungvári Állami Egyetem Magyar Nyelv és irodalom szakára, ahol 1973-ban tanári diplomát szerzett. Ez év őszétől huszonegy éven át a Gáti Középiskola magyar nyelv és irodalom tanára. 1994-ben hazatelepül, és a Viski Kölcsey Ferenc Középiskolában folytatja tovább pedagógiai tevékenységét. 1987-től a Viski Református Gyülekezet kántora. Fiatal tanárként néprajzzal foglalkozott, az e tárgyban írt dolgozatait rendszeresen közölték a kárpátaljai és az anyaországi lapok. A versíráson kívül helytörténettel is foglalkozik. Diákként Ungváron tagja volt a Forrás Stúdiónak. Az 1970-es évek végéig Fodó Sándor baráti köréhez tartozott, jelentős szerepet vállalt az első kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalomban. Részt vett a gáti-derceni Kovács Vilmos Irodalmi Kör irányításában, egyik alapító tagja, titkára volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség gáti alapszervezetének. Verseinek a Hatodik Síp és a Pánsíp című folyóirat ad helyet.
Művei:
Napló 1976-1968 (1996), Évszakok ösvényein (Versek) (1996), A viski magyar iskola története (1998), Visk története (2002), Irodalom az általános oktatási rendszerű tanintézetek 11. osztálya számára (2004), Fehérbe fogyó láng (Régi és új versek) (2013).
„A kötetben olvasható verseimet három ciklusba soroltam. Az első, a Hajnali dadogás elnevezést viselő, a ma is bennem élő és egy adott pillanatban felvillanó emlékképek továbbgondolásából született verseimet tartalmazza. Hozzájuk soroltam a különböző versformák alkalmazására vonatkozó kísérleteimet is. Ezekben a költeményekben van egy közös, amit akaratomon kívül, ösztönöm csempészett beléjük: a szeretett máramarosi táj jelenléte. A Fehérbe fogyó láng c. ciklus fő motívuma az elmúlás. Filozofikus alaphangulatú verseiben nemcsak az élet és halál kérdéseivel, de az idővel, a 21. századi ember magányával, kételkedésével, a kisebbségi sors lélekben lerakódó sebeivel találkozhat az olvasó. A harmadik ciklus (Avarból új lomb) az előző kettő látszatra sokszor pesszimista életérzést sugalló verseiben felvetett kérdésekre keres új válaszokat. Aki olvassa majd a verseket, észreveheti, hogy szemléletemben nem csupán a transzcendencia elismeréséről van szó, de sokkal többről. Talán az is nyilvánvaló, ennek a szakasznak, vagy talán az egész kötetnek verseit olvasgatva, hogy nem nagyon hagyom elkóborolni magamat a nyájamtól.”