Jó étvágyat, ha van miből!
Mindennek magas az ára, kivéve az életünknek meg a fizetésünknek. Tudom, tudom, nagyon teátrális kezdőmondat, de ha belegondolunk…
A nem teljesen ősi közmondás úgy tartja, hogy nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy. Nem tagadom, szeretek enni, szóval eddig is költöttem, és ezután is fogok, de kéremszépen, a szosziszkis bulocska mikor lett ilyen drága?
Gazdálkodj okos(b)an
„Kedvenc kajám az akciós” — mondjuk néha egymásnak bevásárláskor. Minél előrébb, ez annál inkább nem vicces.
Felelősségteljes fiatal felnőtt nőként a shopping nálam azt jelenti, hogy feltöltöm a hűtőt meg a kamrát. Jó buli, csak nagyon drága mulatság.
Három dolgot szoktam figyelembe venni:
- mennyibe kerül,
- ha akciós, meddig tart a szavatossága (mindig nézzétek meg, mert ha gyanúsan olcsó, esélyes, hogy romlott),
- mennyi a kalóriatartalma (néha elgondolkodom azon, hogy ha nem ennék abszolút, az 0 kalória lenne, és maradna pénzem is).
Bevallom, az utóbbit el szoktam engedni, ha túl jó az árfekvés. Meg vannak dolgok, amiről egyszerűen képtelen vagyok lemondani. Ilyen nálam a hajdina. Ha holnaptól kenyérmentes világban ébrednék, meghúznám a vállamat, hogy oké, viszlát, fincsi szénhidrát, túlélem. Na de egy világ grecska nélkül számomra a szláv pokol legbelsőbb köre.
A szomszéd boltja mindig olcsóbb
Nemrég arcul csapott a felismerés, hogy Magyarországon tényleg olcsóbb a legtöbb élelmiszer. Hangsúlyozom: nem minden, de meglepően sok terméket lehet barátságosabb áron beszerezni. (Például a tatárkát pont nem.) Azt meg mondanom sem kell, hogy a mi fizetésünk az ottanihoz képest kanyarban sincs… Nyilván, nem csabai kolbászból van ott sem a kerítés, és nem pohánkából, na de nem is szögesdrótból.
Emlékszem, régen ide jártak át vásárolni Magyarból, hát, eljött az idő, hogy mi megyünk bevásárolni oda. Ez valami fura gazdasági karma. És nagyon nem tetszik.
Mit mond a Bogrács-index?
Ebben a hónapban is elkészült a Bogrács-index. Bevallom, ez a kedvenc kárpátaljai statisztikám, mert kreatív és közérthető. Az már annyira nem melengette meg a szívemet, hogy az elmúlt hónaphoz képest áremelkedést mutat az index. Ugyanis a Kárpátaljai Közvélemény-kutató Központ szerint
2025 júliusában egy öttagú családnak átlagosan 805 hrivnyát kell költenie arra, ha bográcsgulyást akarnak főzni. És valljuk be, nem ez a legluxibb kaja a világon.
Egy családi étkezés 805 hrivnya átlagosan, bár véleményem szerint ez még mindig nagyon optimista adat. És 1 család nem 1 étkezést bonyolít le havonta. És nem csak a konyhára kell költenie 5 embernek.
Mi lehet a megoldás?
Összegezve: az árak az egekben, a fizetések a béka feneke alatt. Sokan jönnek ilyenkor a kerttel, hogy majd megtermeljük otthon. De látjuk, hogy minél előrébb, már ez sem biztos. Az elmúlt kétszáz évben sikeresen hazavágtuk a természetet, és ő pedig bosszút áll: négy évszak minden hónapban, és ez bizony nem tesz jót a zöldség- és gyümölcstermesztésnek. Egyre több vegyszeres kezelésre van szükség a veteményesben, és ha nem nagytételben csinálja az ember, egyszer csak azt veszi észre, hogy többet költött a biotermesztésre, mint hogyha elment volna a bótba.
Szóval, én megértem, hogy háború van, meg minden, de kérlek, Mr. President, don’t push the horses, és csinálj valami pozitívat a fizetésekkel, mert ha így haladunk, tényleg a lovakat fogjuk… Végül is van hagyománya, nem?
Ui.: vajon van még más megnevezése a grecskának?
Sz. Kárpáthy Kata