Miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én?
A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.
December közeledtével rövidülnek a nappalok, ünnepi fények törik meg a sötétséget, és újra elérkezik az év egyik legmeghittebb időszaka. Ilyenkor a családdal és a szeretteinkkel töltött pillanatok kerülnek előtérbe, az öröm és az együttlét melegével együtt.
A karácsony időpontját többnyire magától értetődőnek tekintjük, miközben a Biblia sehol nem árulja el, hogy Jézus Krisztus pontosan mikor született.
A történészek és teológusok többsége úgy véli, hogy a Messiás nagy valószínűséggel nem a téli hónapokban jött világra.
Lukács evangéliuma szerint a pásztorok éjszakánként a szabad ég alatt őrizték nyájukat, ami a júdeai tél hideg és esős hónapjaiban nem jellemző.
Hasonló következtetésre vezet Augustus császár népszámlálása is, amely miatt Szűz Máriának és Szent Józsefnek Betlehembe kellett utaznia. Az ilyen összeírásokat rendszerint a melegebb évszakokra időzítették, amikor az utazás kevesebb nehézséggel járt.
A betlehemi csillag megjelenése szintén nem a télhez köthető. Csillagászati számítások szerint a jelenség valójában egy ritka égi együttállás lehetett, amikor Vénusz és a Jupiter olyan közel került egymáshoz, hogy a Földről egyetlen, rendkívül fényes csillagnak látszott. A kutatások alapján mindez inkább a nyári hónapokban történhetett.
Miért ünnepeljük a karácsonyt december 25-én?
Az első keresztények számára nem Jézus születésének pontos dátuma volt a legfontosabb, hanem tanításai és megváltó üzenete. A Messiás érkezéséről sokáig különböző időpontokban emlékeztek meg, gyakran vízkereszt idején, amelynek hagyománya a keleti egyházakban sokáig fennmaradt.
Az ünnep időpontjának rögzítése akkor vált igazán fontossá, amikor a kereszténység kilépett az üldözött vallások sorából. Nagy Konstantin császár egyházi reformjai és a korszak hitvitái lehetőséget teremtettek arra, hogy a pogány ünnepeket keresztény tartalommal töltsék meg.
I. Gyula pápa 350-ben december 25-ét jelölte ki Jézus születésének napjára. A nyugati kereszténység azóta is ezen a napon ünnepel, míg a régi Julián-naptárt követő ortodox egyházaknál az eltérő időszámítás miatt január 7-re esik a karácsony.
Az időpont kiválasztása szorosan kapcsolódik a téli napfordulóhoz és az ahhoz kötődő ősi, pogány ünnepekhez. Az év legsötétebb napjai után újra hosszabbak lesznek a nappalok, ami az ókor emberének a fény visszatérését, a reményt és az élet folytatását jelentette.
A Római Birodalomban december közepén tartották Szaturnáliát, Szaturnusz isten ünnepét. Ezekben a napokban leállt a munka, fellazultak a társadalmi szabályok, az emberek ajándékokat adtak egymásnak, valamint látványos felvonulásokkal és gladiátorjátékokkal ünnepeltek.
Közvetlenül ezután, december 25-én a Sol Invictus, vagyis a „Legyőzhetetlen Nap” születésnapját ünnepelték, amely a sötétség feletti győzelmet jelképezte. Ehhez a napkultuszhoz kapcsolódott Mithrász, a felkelő nap istene, akit a katonák a bátorság és a hűség jelképeként tiszteltek.
Amikor a kereszténység elfogadott vallássá vált, az egyház nem törölte el a pogány hagyományokat, hanem új jelentést adott nekik. A Nap helyét Krisztus vette át, és ő lett a világ világossága, aki legyőzi a sötétséget.
A 6. században Dionysius Exiguus római apát ennek a keresztény szemléletnek megfelelően Jézus születéséhez igazította az időszámítást. Rendszerével a Messiás világrajövetelét tette a történelem középpontjává, és létrehozva a ma is használt Krisztus előtti és Krisztus utáni korszakokat.
A jászol, a karácsonyfa, és az ajándékozás eredete
A karácsony központi üzenete Jézus Krisztus születése, ám az évszázadok alatt számos kulturális és vallási hagyomány formálta az ünnep arculatát. A karácsony ábrázolásának egyik legfontosabb eleme a betlehemi jászol, amelynek állítása Assisi Szent Ferenctől ered. Az itáliai szerzetes 1223-ban egy barlangot rendezett be az éjféli misére, hogy a hívek számára kézzelfoghatóvá tegye a Megváltó születésének történetét.
A karácsonyfa szintén nem bibliai eredetű. Az örökzöld növények már a pogány kultúrákban is az életet és az állandóságot jelképezték, míg a karácsonyfa-állítás a 16–17. századi német protestáns területekről indult.
A fenyőfákat gyertyákkal és ajándékokkal díszítették, hogy az életet, a reményt és a fényt szimbolizálja a sötétségben. A 19. századra a szokás egész Európában és Észak‑Amerikában is elterjedt, és a családi ünneplés központi elemévé vált.
Az ajándékozás hagyománya szintén az ókorig nyúlik vissza. A rómaiak téli ünnepek idején a gyermekeket és a szolgákat is megajándékozták. A kereszténység később új tartalommal töltötte meg a szokást, így a napkeleti bölcsek ajándékai és Szent Miklós alakja a nagylelkűség és a szeretet jelképeivé váltak.
A szenteste üzenete: remény a legsötétebb napokon
December 24-e különleges helyet foglal el a keresztény hagyományban. Gyökerei az ősi zsidó időszámításig nyúlnak vissza, amely szerint az ünnepek már napnyugtakor elkezdődnek. A szenteste elnevezés az éjféli mise köré épülő családi együttlétre is utal, hiszen a Megváltó érkezésének ünnepe hagyományosan ekkor veszi kezdetét. A középkorban a hívek a templomokba gyűltek össze, hogy imádkozva és énekelve várják Krisztus világrajövetelét.
A kereszténység második legnagyobb ünnepe nem véletlenül esik decemberre. Az év legsötétebb időszakában sokakban erősödik a feszültség, a magány, és a szorongás érzése, a gyűlölet pedig könnyebben utat törhet magának.
Éppen ezért különös jelentősége van annak, hogy a szeretet ilyenkor kerül a középpontba. Jézus reményként érkezett a kétségbeesésbe, a karácsony pedig minden évben emlékeztet minket arra, hogy még a legsötétebb napokon is van okunk szeretni, és van miért hinni a fény visszatérésében.
Forrás: hirado.hu