Ukrán fronton magyar Miatyánk
Négy éve tartó pokol, szétszakított családok, halott kárpátaljai katonák százai. Ismét háborús évfordulóhoz értünk.
Annyiszor, annyi szemszögből közelítettük meg a háborút. Elsősorban arról írtunk, aminek terheit leginkább nyögjük: szétszakítottság, kivándorlás, veszteségek, áramszünet. Talán a legkevesebbet azokról tudattuk, akik most is a fronton szolgálnak. Akik elhivatottságból, hazaszeretetből vannak a lövészárkokban, a drónok távirányítói mögött, katonai járművekben, fagyos sátrakban. Műtőasztalok fölött vagy épp műtőasztalon.
Van, aki nem négy, hanem tizenkét éve, a zöld emberkék keleti megjelenése óta teljesít szolgálatot. Ők sem gondolták talán, hogy a terrorellenes hadműveletek helyszíne csupán egy előszobája a pokolnak, amit Oroszország szabadít Ukrajnára.
Négy éve tartó „különleges hadművelet”. Közben egyre mélyebbre süllyednek a magyar–ukrán kapcsolatok. És nekünk egyre fájdalmasabb ez a jószomszédi iszony. A nagypolitika hajlamos megfeledkezni arról, hogy a frontvonalakon, az egyenruhák alatt húsvér emberek vannak, hogy az áldozatokat is érző, a fájdalomba beleroppanó hozzátartozók gyászolják. A nyakkendőt viselőknek talán fogalmuk sincs róla, milyen csoda az a békés együttélés, aminek a fundamentuma a szemünk előtt repedezik, hullik szét. Számunkra nem meghökkentő (és nem szeparatista tett!) az, ha egy katonai sebészorvos, akinek Ukrajnáért dobog a szíve, egy kilátástalannak tűnő, pokoli éjszakán magyarul fohászkodja reggelig a Miatyánkot, mert ezen a nyelven tanulta az imát. Hogy egyszer sem tette szóvá, hogy Sándornak hívjuk, holott valószínűleg Szásaként vagy Olekszandrként asszociál magára. Mert nem a megszólítása határozza meg, hanem az embersége.
Megannyi földink teszi a dolgát, szolgál a fronton ebben a pillanatban is. Bajtársak, akik nemzetiségtől, név- és nyelvhasználattól függetlenül bízzák egymásra az életüket. Esőben, hóban, negyven fokban és kemény mínuszokban egyaránt. Békésebb területeken és a legvéresebb csatákban. Apák, fiúk, férjek, vőlegények, anyák, lányok és feleségek, akiket hazavárnak. Istvánok, Sztepanok, Lászlók és Vászják, Ivánok, Jánosok, Katalinok és Katerinák! Gyertek haza épségben. Gondolunk rátok!
Pallagi Marianna
Nyitókép: AI által generált illusztráció